Soft power minden értelemben – ilyen volt a Toto Veszprémben

forrás: kategória:

Lehet itt hanyatló Nyugatról mekengeni, csak hát most hétvégén a VeszprémFesten is megtapasztalhattuk: az amerikai soft power fegyverei, a jazz és az „okosrock” bizony mélyen megmákonyozták immár a magyar néplelket is. Ahogy minden nyugati népét egyébként. Két teltházas koncerten jártunk: Gregory Porterén pénteken, Totón szombaton. Mindkettővel nagyon jól jártunk. Kritika.

Soft power. Jó tükörfordítása nincs. A „puha erő” leginkább vicces – mintha nyolc éve Donald Trump humorizált is volna valami ilyesmivel, hogy az ember nem mondogatja nőknek sem: „Nézd, bébi, milyen puha az erőm!” Keménység kell ide, mondta Trump akkor – aztán nyert. Nyolc évvel később szintén róla szólnak a hírek, ez a hétvége Joe Biden visszalépésével ért véget, jó esély van rá, hogy a „soft powerben” – nevezzük ezt magyarul leginkább kulturális befolyásnak – nem nagyon hívő üzletember-politikus megint amerikai elnök lesz. Fontos dolgok ezek: a kőkemény, gazdasági és katonai erővel még mindig jócskán megáldott hatalom élén bárki áll, hozhat olyan döntést, amitől nekünk, magyaroknak is érezhetően rosszabb lesz az életünk.

Az a bizonyos soft power viszont, akárki is az elnök arrafelé, túl fogja élni. Az bizony Amerikáé marad még egy darabig. Ráadásul sok esetben kifejezetten jó hatással van a magyarok életére.

Utóbbi változatot tapasztalhattuk meg ezen a hétvégén Veszprémben.

Sokadjára már: a VeszprémFest szervezői a két évtizeddel ezelőtti kezdetekkor is kiemelt műfajként kezelték a jazzt, de a popvilágból is a különleges előadókra lőttek mindig. Azokból meg Amerikában, a műfaj hazájában van sok „áthoznivaló”. Tavaly Norah Jones-t láttuk itt – bár az a koncert akkor némileg csalódás volt. Nem a veszprémiek miatt – a vár tövében, az ország talán legfestőibb koncerthelyszínén akkor is rendelkezésre állt minden, ami bármilyen nemzetközi mércével mérve csak elvárható. Csupán főhős volt kicsit enervált akkor. Talán az iszonyatos kánikula miatt, amely tavaly ugyanilyen pusztító volt – minden bizonnyal ezért is tették a szervezők idén egy órával későbbre a kezdést.

Hírek

Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.