Putnokra látogattak a bajnokok, tíz olimpiai arany tulajdonosait köszönthették Borsodban
forrás:
kategória:
Ki ne ismerné Egerszegi Krisztinát, Wladár Sándort, vagy éppen Darnyi Tamást? A putnoki gyermekek személyesen is megismerhették nagy bajnokainkat. Két éve szeptemberben négy településen, Debrecenben, Tokajban, Móron és Budafokon úgynevezett tesztüzemmel indult el az Úszó Nemzet Program – a nagyköveti szerepkört Egerszegi Krisztina vállalta, akit egy novemberi hétköznapon Putnokra kísért el a Nemzeti Sport munkatársa. Olimpiai bajnokaink amúgy aranyérmeik számához igazodnak, már ami a „befutást” illeti, hiszen Egerszegi Krisztina az első, őt Darnyi Tamás követi, aztán feltűnik a színen Wladár Sándor is – még az utóbbi is bőven szintidőn belül,…
Hírek
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni”
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón