Tévhit, hogy a mostani a legnagyobb válság a NER történetében, hogy a megélhetési költségek növekedése elkerülhetetlenül népszerűtlenné teszi a kormányt, vagy hogy az ellenzék felelős az alternatíva hiányáért. Vendégszerzőnk öt pontban foglalja össze a közkeletű tévedéseket az Orbán-rendszer állítólagos válságáról. Lapunk az év utolsó munkahetén vissza- és előretekintő, elemző írásokat közöl: Lányi Andrással indítottuk a sort, aztán a Napunk.sk vezető szerkesztőjének írása következett, tegnap Bódis András NER-hátterét, ma pedig Bacsik Lüszien cikkét közöljük.

„Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.”

(Ady Endre)

Van az ellenzéki közvélemény NER-hez való viszonyának egy négyévente ismétlődő dinamikája: a menetrendszerűen csúfosan elbukott választások után egy ideig a „minden örökre elveszett” melankóliája dominál, majd néhány hónap elteltével újra győzedelmeskedik az „istenségnek látszó csalfa, vak remény”. Ez pszichológiailag persze érthető („a reménytelen szívnél nincs nagyobb veszély”, írta 20 évvel ezelőtt Bródy János), ám ha elfogadjuk azt a – talán nehezen vitatható – tézist, hogy a bármiféle változtatáshoz vezető út nulladik lépése a minket körbevevő valóság megismerése és megértése, akkor érdemes leszámolni néhány makacs illúzióval.