„Csak azért írok, nehogy félreértésből egymásnak essetek! Ezekre a szellemi energiákra ma, a múltat gátlástalanul hamisító emlékezetpolitikák korszakában másutt lenne szükség” – írja szerkesztőségünknek Lányi András. A filozófus Papp Istvánnak lapunk irányát megkérdőjelező cikkére, s arra írt válaszunkra reagál. (Szerkesztőségi megjegyzés: ígérjük, nem esünk egymásnak.)

Drága barátaim, kedves Szerkesztők, Széchenyi Ágnes, Papp István, hogy fogtok most már kikecmeregni ebből a tévedések vígjátékából? Mielőtt összevesznétek, tudatom, hogy egyazon nemlétező szellemi táborba tartoztok mindannyian, a normálisan (és egyáltalán még) gondolkodó magyarok, ráadásul a sokszínű hagyományt méltányosan és lelkiismeretesen kezelő magyarok táborába.

Abban már nem vagyok ennyire biztos, hogy olvassátok is egymást. Mert ha a népi írók mozgalmának kiváló kutatója, Papp István ismeri Széchenyi Ágnes munkásságát, aligha vádolja őt – vagy miatta a szerkesztőséget – azzal, hogy a Válasz örökségét megtagadva a Szekfű Gyula nevével fémjelzett hagyomány szócsövei lettek! Abból, hogy egy interjúban éppen milyen jelzők szerepelnek, kár lenne ilyen messzemenő következtetést levonni.

Ami pedig az egykori Válasz „harmadikutas szocializmusát” illeti, az mást jelentett a harmincas, mást a negyvenes években, megint másképpen cseng ez a mai füleknek,

akiknek a minőség szocializmusával kapcsolatos illúzióit alaposan megtépázta időközben a megtapasztalt szocializmus minősége.