Orosz téboly az ukrán tébolydában – a Kijev megyei elmeotthon elképesztő története

forrás: kategória:

350 lakóval, ám a 250 helyett mindössze tíz dolgozóval került tavaly februárban, az orosz–ukrán háború első napjaiban megszállás alá a Borogyankai Neuropszichiátriai Otthon. Az oroszok elaknásították az udvart, aki kitette a lábát az épületből, az lelőtték. Összesen tizenhárman haltak meg. A lakók – és több száz, az otthonba menekült helyi – állandó csatazajban, víz és áram nélkül élte túl a terrort, végül március közepén evakuálták őket, 40 perc alatt. Lapunknak néhány hete az intézmény igazgatója és öt lakója beszélt az átéltekről. Történetüket most, egy évvel a felszabadulás után közöljük. Riport Borogyankából.

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel