Óriási sakkozás indult Brüsszelben, Von der Leyen rögtön időt kért
Az újraválasztott bizottsági elnök tegnap kénytelen volt elhalasztani a bejelentését arról, hogy az egyes országok biztosainak milyen pozíciót ajánl. A tagállamok egyrészt nem olyan jelölteket küldtek, amilyeneket kért; másrészt az EP pártjai is zsarolják, miközben igen ambiciózus programja alapján jelentősen megerősítené a Bizottság hatalmát. Exkluzív háttér a brüsszeli boszorkánykonyhából.
Úgy készült Európa, hogy szerdán Ursula von der Leyen újraválasztott bizottsági elnök bejelenti, az egyes országok jelöltjei biztosként melyik terület felügyeletét kapják, és azt is elárulja, hogy kik lesznek főnökök közülük, azaz kiből lehet alelnök. Kedden azonban világossá vált, hogy a bejelntés legkorábban csak a jövő héten történhet meg, most éppen szeptember 17. a kitűzött dátum. A csúszás jelzi, hogy nagy a tét, és a helyzet bonyolult.
Az Európai Bizottság szövegezi az EU-s törvényeket, amelyeket aztán a tagállamok kormányainak és az Európai Parlamentnek kell megszavazniuk. A Bizottság feladata a közös törvények betartatása is. Hogy e szerep mennyi autonómiát biztosít a testületnek, amit a magyar kormány tagjai előszeretettel neveznek „Brüsszelnek” vagy dolgozóit „bürokratáknak”, az erősen vitatott. Orbán Viktor például úgy gondolja, hogy a Bizottság elnöke és a biztosok is a Tanács, vagyis a tagállami kormányok alkalmazottai, hiszen a Tanács választja ki őket, és a tagállamok fizetik a bérüket. Ezt az elképzelését ennyire kiélezetten nem osztja az összes kormány feje, de abban azért van igazság, hogy a többségük inkább érdekelt egy befolyásolható, gyenge Bizottságban, mint egy önálló programokat áterőltető, felettük ülő szervezetben.
Az Európai Parlament azt gondolja, hogy mivel a biztosok politikailag nekik felelősek, ők a főnökeik, hiszen a képviselőknek kell szavazniuk arról, hogy hivatalba léphetnek-e, és a képviselők az összes biztost elnököstül egyetlen szavazással megbuktathatják.
A biztosok és különösen az elmúlt két ciklus bizottsági elnökei pedig hajlamosak úgy vélni, hogy ők autonóm vezetői az EU-nak, és saját politikai elképzeléseik alapján kell irányítaniuk Európát, mert a három nagy intézmény közül csak ők azok, akiknek felelőssége a teljes EU boldogulása: a Tanácsban minden ország magát képviseli, a Parlament ideológiai törésvonalak mentén tagolt, úgyhogy a nagy egészet és a közös érdekeket csak ők figyelik és érvényesíthetik.
A három intézményben döntéseket hozó emberek háromféle szerepfelfogása miatt minden új Bizottság felállásakor izgalmas, hogy az új elnök mennyire képes tágítani saját mozgásterét, és ehhez milyen eszközöket választ.