Ha Robert Oppenheimer – és a róla szóló film – alapállását vesszük, akkor nemzedékünk még soha nem volt ennyire közel ahhoz, hogy elégjen egy izzó, radioaktív lángoszlopban. Ha a „főgonosz” Teller Ede örökségében bízunk, akkor viszont nagyobb biztonságban vagyunk a pusztulástól, mint valaha. Esszé Christopher Nolan új filmjéről, amelyre az első hétvégén közel 100 ezer néző volt kíváncsi Magyarországon.

Mielőtt szó esne a filmről, egy személyes szál. Teller Ede és családjának története régóta foglalkoztat. Három évvel ezelőtt, a dédapám életútjának kutatása közben bukkantam levéltári dokumentumokra, melyek szerint Borbás Gáspár ügyvéd és az atomfizikus édeasapja, a szintén ügyvéd Teller Miksa kollégák voltak, sok ügyben működtek együtt és id. Teller életmentő segítséget kapott Borbástól és Szladits Károly barátjától a nyilaskorszak alatt. Akkortájt vettem a kezembe a témáról szóló alapműveket, például Hargittai István Teller-monográfiáját, és ismerkedtem meg az életmű egészével, benne Teller Ede és Robert Oppenheimer kettős tragédiájával.

Az Első gól könyvben megírt Teller-sztori persze távol esik Ede alakjától, és még távolabb a Manhattan-tervtől és mindentől, amiről az Oppenheimer-film szól. Távol esik, de egy nagyon vékony szálon mégiscsak kapcsolódik – erre az írás végén térek ki.

×××

Yuval Noah Harari történész szerint az elmúlt 500 év legmeghatározóbb pillanata 1945. július 16-án, reggel 5 óra 29 perc 45 másodperckor következett be. Amerikai tudósok ekkor robbantották fel az első atombombát az új-mexikói sivatagban, a White Sands kísérleti telepen. A „szerkentyű” fedőnevű bomba 20 kilotonna erejű volt és 12 km magas gombafelhőt eredményezett. Hogy miért fontosabb ez a másodperc az összes többinél az elmúlt öt évszázadban? „Ettől a pillanattól fogva az emberiség nemcsak arra volt képes, hogy megváltoztassa a történelem folyását. Hanem arra is, hogy véget vessen annak” – szól Harari következtetése Sapiens című könyvében.