„Önöknél az ellenzék sem hitte el, hogy győzhet. Itt tényleg van miért izgulni” – a lengyel választás óriási tétje

forrás: kategória:

Vasárnap kiderül, hogy harmadszorra is a Jarosław Kaczyński vezette PiS, vagy pedig egy színes, centrista koalíció alakíthat-e kormányt Lengyelországban. Reális esély van patthelyzetre is, amikor a szélsőjobboldali, a szociális ellátások leépítésével kampányoló Konföderáció lehet a mérleg nyelve.

Sorsdöntő, a nemzet helyzetét évtizedekre meghatározó választás lesz vasárnap Lengyelországban – ezt sulykolja mindkét kormányra készülő oldal. Nemzethalált jósolnak, ha ellenfelük győz. 

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) politikusai azzal fenyegetik Lengyelországot, hogy ha a magát demokratikus ellenzéknek nevező oldal győz vasárnap, akkor kiárusítják a nemzet javait és a lelkét is Németországnak és az Európai Uniónak. A nemzeti vagyont külföldieknek adják el, az ország szuverenitását aláásó törvényeket fogadnak el, afrikai és közel-keleti menekülteket telepítenek be tömegével.   

Az ellenzék eközben azzal fenyegeti Lengyelországot, hogy ha ismét a PiS alakíthat kormányt, immár harmadszorra egymás után, akkor már semmi sem menti meg a lengyel demokráciát a pusztulástól, és az ország örökre letér a nyugati fejlődési pályáról. Akkor olyan szinten átalakítják az országot a saját képükre, hogy többé esélye sem lesz a nyugatos politizálásnak, a szabadságjogok érvényesítésének, és jön a teljes autokrácia. Ahogy a múlt hétvégi sokszázezres (a szervezők szerint egymilliós, a kormány szerint hatvanezres) varsói ellenzéki tüntetés néhány transzparense hirdette: olyan lenne Lengyelország, mint Magyarország – az elrettentő példa, ahol a kormány már leválthatatlan.

Augusztus végén egészen részletesen bemutattuk, hogy mely pártok milyen ígéretekkel küzdenek ebben a kampányban, illetve azt is, hogy mennyire hatott a 2022-es magyar választás a lengyel politikára. 

Az akkor felvázolt népszerűségi verseny alig változott azóta: a közvélemény-kutatások szerint továbbra is vezet a kormányzó PiS, de nem feltétlenül számíthat annyi szavazatra, hogy kormányt tudjon alakítani koalíciós partner nélkül.

Hírek

Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi