Ő maga eszkalálta a helyzetet – Csáky Pál a Fico-merényletől és a konteókról

forrás: kategória:

Évek óta durvul a közbeszéd Szlovákiában, nyomják és nyomják lejjebb az erőszakosság ingerküszöbét, és ebben magának Robert Ficónak komoly szerepe volt – elemzi a szlovák kormányfő elleni merényletkísérlet okait podcastunkban Csáky Pál. Az egykori szlovákiai miniszterelnök-helyettes, a Magyar Koalíció Pártjának korábbi elnöke a konspirációs teóriákat is helyre teszi: nem igaz, hogy „békepártisága” miatt lőttek Ficóra, ahogy az sem, hogy a tettesnek voltak társai. Műsorvezetők: Borbás Barna és Magyari Péter.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.

Részletek a műsorból:

Két elmélet is fut a merényletről a médiában. Az egyik szerint Robert Fico békepárti politikus, ezért lőtt rá a baloldal egy radikális képviselője. Ezt a teóriát a magyar kormány terjeszti. Robert Kaliňák szlovák védemi miniszter pedig azzal jött, hogy nem igaz, hogy a tettes magányos őrült volt, lehettek társai.

Egyik sem igaz. […] A merénylő szerintem érzelmi hullám hatására tette, amit tett. Az, hogy esetleg valamiféle csoportnak lenne a része, abból indult ki, a letartóztatása után két órával, a vizsgálati fogsága alatt valaki törölt a Facebook-oldaláról valamilyen Fico-ellenes durva hozzászólást. De aztán kiderült, mert a Facebook jelezte két nap múlva, hogy ők törölték. Tehát erre most már dokumentum is van, és most már a szlovák média arról kezd cikkezni, hogy valószínűleg mégiscsak egyedül volt.

És mi a helyzet azzal, hogy a merénylő „békepárti”?

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er