Novák, Varga, Szentkirályi… Odadobott nők az eddigi legabszurdabb kampányban

forrás: kategória:

A legek, a sosem látottak, a hihetetlenek kampánya közelít a végéhez – elképesztő fordulatokkal még az utolsó pillanatokban is. Ma visszaléptették Szentkirályi Alexandrát, ahogy azt Karácsony Gergely régen megjósolta. Keretes szerkezet látszik kibontakozni tehát: ez a furcsa időszak ugye Novák Katalin és Varga Judit „odadobásával” vette kezdetét… Megmondjuk, most mi lett volna az igazi fordulat, a legméltóbb kampányzárás. Vélemény.

Erre minden közhely kevés. Az összes „sosem látott”, „eddig nem tapasztalt” sem elég ahhoz, hogy leírjuk a kampányt, amelyet lassan zárni kellene most már, de a jóistennek sem akar lezárulni. Még az utolsó héten is számítani lehetett nagy fordulatra – kedd óta legalábbis folyamatosan jöttek a jelzések arról, hogy a Fidesz vissza fogja léptetni főpolgármester-jelöltjét. Nemcsak hozzánk futottak be ilyen hírek: más sajtótermékekhez, több párthoz, elemzőhöz is – Török Gábor is pedzegette a lehetőséget szerda este. Aztán ma reggel Szentkirályi Alexandra el is állt a jelöltségtől.

Ehhez a kampányidőszakhoz leginkább ilyen zárás passzol. Olyasmi, amit eddig, az elmúlt 34 évben még soha nem láttunk – a Fidesz közvetlenül a választás előtt márpedig sosem vált meg jelöltjétől, még a most visszatérni készülő Borkai Zsolt is maradhatott, nyerhetett öt éve Győrben.

Szentkirályit pedig még csak le sem filmezték jachton ikerlányokkal, lukas zokniban, Fekete Pákóra. Sőt. Végigvitte, amivel megbízták. Igaz, ez annyi volt csupán, hogy ismételgetnie kellett: Gyurcsány, Karácsony, Gyurcsány, háborúpárti, háborúpárti, Karácsony, Gyurcsány… A feladatot minden bizonnyal egy mesterséges intelligencia nélküli robot is képes lett volna teljesíteni, nem úgy, mint az elmúlt évtizedek legerősebb politikai vitáján való helytállást – azon nem is vett részt a jelöltasszony. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid összecsapása ettől függetlenül is egy ilyen „soha” – legalábbis régen nem látott elem volt ebben a különleges, a kegyelmi üggyel váratlanul már februárban bedörrenő kampányban.

Hírek

Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni”