Két év kényszerű szünet után a naturArt a közelmúltban ismét megrendezte a szakma hazai legjobbjait felsorakoztató Természetfotó Fesztivált, amelyen a résztvevők a legrangosabb világversenyen, az 58. Wildlife Photographer of the Year-en elért magyar sikert is ünnepelték. Magyarországról ezúttal egyedül Potyó Imre képe került be a világ száz legjobb természetfotója közé, amelyeket a 60 világvároson átvonultatott vándorkiállításnak hála közel 50 millióan láthatnak. Aki azt hiszi, egy sikeres képhez csak jó szem és szerencse kell, nagyon téved. A környezetkutatóból lett fotós nemcsak a díjnyertes kép hátteréről, hanem a természetfotózás sok más kulisszatitkáról is mesélt.

Potyó Imre gödi gyerekként a szülei oldalán kezdte járni a Duna-partot, a gödi árteret, a Homokszigetet és a környező erdőket. Már tizenegy évesen, amikor megkapta az első komolyabb távcsövét, a madarászat volt a legkedvesebb kikapcsolódása. Az udvar, a környék, a Duna-part, majd a Dunakanyar, a Börzsöny felfedezésével fokozatosan tágult a látószöge. Csatlakozott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez, amelynek hamarosan a felméréseiben is részt vett. A gyerekkori érdeklődés idővel elmélyült, kitágult.

– Környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen és nyolc évet töltöttem el kutatóként az MTA különböző intézeteiben. Ott találkoztam a párommal, Farkas Alexandrával is, aki a Duna-kutató Intézetben munkatársaival épp azon dolgozott, hogyan lehetne a kérészeket a rajzáskor megóvni attól, hogy a hidak fényei tömeges pusztulást okozva felcsalják őket a vízfelszínről. Mivel láttam, hogy a dunavirág nagyon izgalmas fotótéma, amikor tehettem, a csapatukhoz csapódtam. Született is erről egy közös ismeretterjesztő album – meséli Imre, aki autodidakta módon sajátította el a fényképezés tudományát. Az egyetemi évek alatt olyan Szeged környéki építkezést megelőző hatástanulmányban is részt vett, amely azt volt hivatott felmérni, él-e az adott területen védett faj, de a Börzsönyben is monitorozta a ritkább madárfajokat a Nemzeti Park önkénteseként.

– Vannak olyan fokozottan védett fajok, amelyek érdekében közbeléphetünk. Amikor például néhány évvel ezelőtt a Börzsönyben, a fokozottan védett Csarna-völgyben a kisvasutat fel akarták újítani és meg akarták hosszabbítani, a természetvédelmi őrök és a lakosság tiltakozása nyomán sokan felfigyeltek az így veszélybe került élőhelyre. Mivel hiúzok is élnek ott, az Agrárminisztérium nem engedélyezte az építési beruházást, és megvédte a területet – mondja Imre. Amikor arra utalok, a hozzá hasonló természetvédőkre mostanában a globális problémák miatt szomorú idők járnak, hozzáteszi: