„Nem leszünk gyarmat!” – így verte vissza a koreaiakat a polgármester

forrás: kategória:

A két tárgyalás között a köreikből megkeresett valaki azzal, hogy „sétáljunk”, a telefonomat pedig hagyjam az épületben – idézi fel Zsuffa Erzsébet, azaz „Bözsi” a történetet, amikor a környékbeli akkumulátorgyárnak szüksége lett volna az általa vezetett város, Pusztaszabolcs víztartalékára. A Válasz Online két éve nagy hatású interjút készített a jobbos keresztényként a Fidesszel szemben városvezetői címet elnyert, egykor karateedző Zsuffával. Most, a választás előtt újra felkerestük, hogy megnézzük, mit sikerült elérnie. Egyébként elég sokat. Sőt, mint mondja: jobban is járnak a végén, mint azok a környékbeli települések, amelyek szerinte gyarmati sorba kerültek. Interjú.

Tegye a szívére a kezét és mondja, hogy a tatamin sosem adott tockost az egyik kis karatetanítványának!

– Tockost sosem. A karatéban ilyen nincs. Bár értem, mire akarja ezt kifuttatani, hadd jelezzem: nagyon mellé ment.

– Csupán arra, hogy fideszes kihívóját, az igazgatóhelyettes Tüke Lászlót azzal veszik épp elő, hogy diákot vert fejbe naplóval.

– Na, akkor nézzük ezt meg rendesen! A karatéban vizsga van, övfokozatszerzés, szabályos körülmények közötti küzdelem. Mindig. Akkor is, ha az edző – a tanítvány legnagyobb örömére – maga is felmegy a tatamira egy-egy vizsgán. Ennek semmi köze ahhoz, hogy egyes embereknek indulatkezelési problémáik vannak. Nekem nincsenek és nem voltak akkor sem, amikor 13 éven át iskolában tanítottam. Nem volt szükségem verekedésre ahhoz, hogy fegyelmet tartsak. Nem vagyunk egyformák.

Örül akkor, hogy Tükét indítja a Fidesz ön ellen? Könnyű ellenfél?

– Felháborítónak tartom, hogy őt indítják, de nem a naplós ügye miatt. Hiszek a megbocsátásban, azt a hibáját pedig már szerintem levezekelte magában – nyilván van lelkiismerete neki is. Azért roppant megalázó, hogy ő a kihívóm, mert alpolgármesterként végigasszisztálta a polgármesterségem előtti ciklust, amelynek végén mindössze 3 millió forint volt az önkormányzat számláján.

Kifosztott, szétesett, eladósított várost vettünk át tőlük négy és fél éve.

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er