Na’Conxypan szomorú hercege: a nagy Gulácsy-kiállítás sok évtizedes adósságot törleszt
A közönség talán még soha nem látta ilyen teljességben azt a gazdag, töredékességében is rendkívüli életművet, amit a „csodabogaras, mandulaszemű” fiú hátrahagyott. Az őrült festő kliséje helyett egy eredeti, sokoldalú alkotót mutat be a Galéria régóta várt, nagyszabású kiállítása, aki tevékenyen részt vett a 20. század eleji Magyarország modernista művészeti mozgalmaiban. Ideje volt, hogy Gulácsyt ne csak az elborulás tragédiája felől nézzük.
Száz évvel ezelőtt, 1922-ben közös kiállításon akarták bemutatni a 20. századi eleji magyar művészet két egyedi hangú, társtalan, útkereső alkotóját, Csontváry Kosztka Tivadart és Gulácsy Lajost. A terv nem valósult meg, de most, az évforduló után egy évvel mégis létrejött valami hasonló, ha nem is egy térben, de legalább egy időben és egy intézményben: a Szépművészeti Múzeumban látható – még bő egy hétig, július 16-ig – Csontváry nagyszabású emlékkiállítása születése 170. évfordulóján, a Magyar Nemzeti Galériában pedig augusztus végéig Gulácsy régóta várt életműkiállítása. Ezt a múzeum eredetileg 2022-re tervezte, a festő születésének 140. évfordulójára, de a járvány miatt a kiállítási naptár összekuszálódott, a tárlat egy évet csúszott – és így előállt az 1922-ben megálmodott együttállás. A figyelmes látogató egyetlen, kis méretű Csontváry-képet is felfedezhet az utolsó teremben: az elmosódott, titokzatos Madonna-festő egészen olyan, mintha Gulácsy-mű lenne.