A megtalált aktmodell: Renoir a Szépművészetiben

forrás: kategória:

Az év egyik legjelentősebb kiállítása a Szépművészeti Múzeum Renoir-tárlata, ahova világhírű művek érkeztek. A kiállítás az elmúlt évek legdrágább magyarországi műkincsvásárlásának a hátterét is megmutatja: a kései főművek közé tartó Fekvő akt most először látható együtt másik két párdarabjával, miközben azt a bensőséges családi világot is megismerhetjük, amelyben a Renoir feleségének unokahúgát ábrázoló festmény megszületett.

1897-ben egy tizennyolc éves lány baktatott kézen fogva egy alig több mint kétéves kisfiúval Párizs 18. kerületének utcáin. A lány a fiú dajkája volt: vidéki tinédzserként érkezett egy champagne-i faluból, Essoyes-ból a fővárosba, hogy segítsen nagynénjének, Aline Charigot-nak második gyermeke, a kis Jean felnevelésében. Aline az ekkor már híres középkorú festő, Pierre-Auguste Renoir felesége volt. A Renoir család a Montmartre-on lakott, a Château des Brouillards nevű öreg kastély elvadult parkjában álló házikóban, a lány és a kisfiú aznapi sétájának célja pedig a Dufayel áruház volt. A fogyasztásnak ez a szemkápráztatóan pompás, üvegkupolás, belül kőburkolatú temploma valódi látványosságnak számított a kissé kopott munkáskerületben. Nemcsak vásárolni jártak ide a párizsiak, hanem szórakozni is, mivel a Dufayelben előadásokat, koncerteket és filmvetítéseket tartottak. A francia fővárosban abban az időben ez az áruház volt az egyik olyan hely, ahol találkozni lehetett a modern kor csodájával, a mozgóképpel – ráadásul ingyen.

Hírek

Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár