Megmenekült a beépítéstől egy darabka erdő az újjászülető Mocsáros peremén

forrás: kategória:

Két évvel ezelőtt a főváros a Mocsáros addig beépítésre szánt területének nagy részét átsorolta zöldterületi kategóriába. Akkoriban figyelmeztettünk: egy másfél hektáros, ötszög alakú terület kifelejtődött, és továbbra is megvan az elvi lehetőség, hogy egyszer az erdőbe ékelődő lakópark legyen belőle. Most az uniótól elnyert, 1,4 milliárdos LIFE-pályázati forrásból Budapest történetének legjelentősebb tájrehabilitációja kezdődhet a Mocsárosban. A természetvédelmi területet a háromszorosára növelték, és ennek során az általunk korábban jelzett tévedést is sikerült kijavítani: az erdő végleg erdő maradhat.

Másfél hektár zöldterület Óbuda kertvárosi részén, hét darab telek a Gladiátor utca erdő felőli oldalán. Az eddigi szabályozás szerint beépíthető, mégpedig kertvárosias, szabadon álló épületekkel, vagyis pont ugyanolyan nagy kertes házakkal, mint amilyenek a Mocsárosdűlő Szentendrei út és az erdő közötti részén állnak. Ha egyben szerzi meg valaki, lakóparkot is simán felhúzhatott volna rá. Kész szerencse, hogy az elmúlt évtizedekben a tulajdonos fővárosi önkormányzat egy szorultabb periódusában nem dobta piacra, és nem került ingatlanfejlesztő kezére. Ez az ötszög alakú terület ugyanis szabályozási anomáliaként szerepelt a településrendezési dokumentumokban.

A Gladiátor utca egyértelmű határt alkot Mocsárosdűlő beépített és nem beépített része között. Családi és társasházak állnak a jobb oldalán, a másik oldalon pedig sűrű, ültetett erdő, ami a Mocsáros természetvédelmi szempontból értékesebb, lápos területeit védi pufferként a város zajától, káros hatásaitól. Csakhogy ami a valóságban természetes és egyértelmű határvonal, az a szabályozásban nem egészen volt az, mert az Lk-2 jelű lakóövezet a tervlapokon egy helyen átnyúlt az erdő oldalára, ötszög alakú beékelődést alkotva. Ez a valóságban a többitől alig különböző erdős rész pont északra esett a helyiek közkedvelt, évről évre társadalmi munkával fejlesztett közösségi helyétől, a Gladiátor utcai családi pihenőparktól. Olyan szabályozási probléma volt ez, aminek

látszólag semmi jelentősége mindaddig, míg a telkek fővárosi tulajdonban vannak, és semmi nem történik velük, de egyszer baj lehet belőle.

Hírek

Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati