Még a Horthy-korszakban is józanabbak voltak – az orbáni Kelet-politika zsákutcája

forrás: kategória:

Ha Orbán Viktor Ázsia felemelkedéséről beszél, egyes rendszerlantosok már a kínai írásra való áttérésről fantáziálnak – merthogy a latin betűk állítólag nem alkalmasak a magyar nyelv leírására. Az idei tusnádi beszéd után végképp összeért a Nyugaton szinte mindenkivel összevesző kormánypolitika és az évek óta gondosan építgetett hazai „népi turanizmus.” Az eredmény olyan zsákutca, amibe még a Horthy-korszak ideológusai sem hajtottak be. Ilyen sebességgel legalábbis nem. Vélemény – szigorúan tényalapon.

Az idei nyár a külpolitikai hátrafelé nyilazásról szólt.

A harmincharmadik tusványosi nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában hosszan beszélt a Nyugat hanyatlásáról, Ázsia felemelkedéséről, illetve Magyarország e folyamattal kapcsolatos stratégiájáról. Első látásra ebben semmi különös nincs, hiszen a kormányfő hangsúlyeltolódásokkal ugyan, de legalább másfél évtizede újra és újra kifejti a világ átrendeződésével kapcsolatos nézeteit: a Nyugatnak lefőtt a kávé, a Kelet jön fel, nekünk pedig a győztesekkel kell tartanunk. Nem sokkal első kétharmados győzelme után, 2010 nyarán mondta, hogy „Nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban”. Hangsúlyozta, hogy az ipari forradalom idején kialakult eltolódások most érvényüket vesztik. India és Kína, illetve más feltörekvő térségek pedig visszaszerzik azokat a világkereskedelmi pozícióikat, amelyeket a 19. század előtt is betöltöttek.

E témák visszaköszöntek például a 2014-es, illiberalizmusról híressé-hírhedtté vált tusnádi beszédben és lényegében az idei szónoklat is ezekről szólt: „A következő hosszú-hosszú évtizedekben, de lehet, hogy évszázadokban – az előző világrendszer is 500 évig állt fönn! – Ázsia lesz a világ meghatározó központja. Kína, India, Pakisztán, Indonézia, és sorolhatnám. (…) Szerintem ez azért elkerülhetetlen folyamat, mert Ázsia oldalán van a demográfiai előny, egyre több területen ott van a technológiai előny, ott van a tőkeelőny, a Nyugattal szembeni katonai erő kiegyenlítődés alatt áll, Ázsiában lesz, vagy talán már ott van a legtöbb pénz, ott lesznek a legnagyobb pénzügyi alapok, ázsiaiak lesznek a világ legnagyobb vállalatai, ott lesznek a legjobb egyetemek, a világ legjobb kutatóintézetei, legnagyobb tőzsdéi, ott lesz vagy már most ott van a legfejlettebb űrkutatás és a legfejlettebb orvostudomány.”

Hírek

Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb