Lisztjegyet nokedliért, fajgyalázási perek – Budapest az első világháború és az orosz megszállás között

forrás: kategória:

A Budapest Főváros Levéltárával kötött együttműködésünk keretében a főváros történetének újabb korszakába nyerünk bepillantást az adásban, amelyben a város születésének 150. évfordulója alkalmából készülő monográfia világháborúkról szóló fejezetének szerzője, Bódy Zsombor történész-szociológus a vendégünk. Tudta, hogy Budapesten a 20-as, 30-as években tömegek jártak biciklivel? És azt, hogy a Blaha Lujza téren volt az első közlekedési lámpa, amelyet automatika híján egy rendőr kapcsolgatott? A háborúk rettenetes történései mellett a hétköznapi élet érdekes részleteire is fény derül a beszélgetésben.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-onTuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.

Részletek a műsorból: 

Az első világháború alatt szűkülni kezdett a szabad piac, és számos korlátozással próbálták orvosolni a hiányokat, így például a liszthiányt a kukoricaliszt népszerűsítésével – a villamosjegyek hátoldalára nyomtattak recepteket, kevés sikerrel –, a húshiányt hústalan napok bevezetésével és a vendéglői menük egészen extrém szabályozásával. Milyen intézkedések voltak még, amiket megemlítene?

Hírek

Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca