Koncz Zsófiát kritizálták, “a válasz összeállításánál az államtitkár asszonyt nem zavarták a kérdések”

forrás: kategória:

Súlyos problémákkal szembesül jelenleg Magyarország és ezzel kapcsolatosan fontos kérdéseket tett fel a minisztériumnak Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. A Koncz Zsófia államtitkár által adott írásbeli válaszban azonban nem volt köszönet és ezt szóvá is tette az ellenzéki politikus. Tóth Bertalan több írásbeli kérdéssel fordult Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez a rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása után. A szocialista politikus kíváncsi az áremelések indokaira, egyes piaci szereplők „indokolatlanul kivételezett helyzetbe hozására”, valamint „a biztonsági készleteink korábbi csökkentésének szükséges magyarázatára és a visszapótlás hiányosságaira”. Palkovics László megbízásából Koncz Zsófia államtitkár az alábbi…

Hírek

Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme