Kommunista királyság a kapitalizmus útján – elképesztő helyzetkép Észak-Koreáról
Hosszú láthatatlanság után tegnap ismét megjelent tábornokai előtt Észak-Korea diktátora. Kim Dzsongun a Hadsereg Napja alkalmából mutatkozott, amely része a téli állami ünnepi szezonnak (ez január 8-án az ő születésnapjával indul és február 16-án apja, a néhai Kim Dzsong Il születésnapjával ér véget). Ilyenkor folyik a pezsgő, miközben az éhínség újra felütötte a fejét az országban. Amelyben annak ellenére, hogy papíron kommunista diktatúra, jócskán van már kapitalista gazdaság – korrupt és rothadt, ám a magánszektor gazdasági teljesítménye 2021-ben így is megelőzte az állami szektorét. Tengernyi hihetetlenül érdekes, eddig nem ismert tény a Legfelső Vezető országáról. Helyzetkép.
Észak-Koreában a legnagyobb ünnep január 8., Kim Dzsongun születésnapja. A megelőző három éjjelen derék egyenruhások hatalmas zsákokat szállítottak ki a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának tagjai, a kormánytagok, illetve a hadsereg vezetői számára. A családi csomag 20 tételt tartalmazott, köztük 10 kilogramm sertéshúst, 10-14 fagyasztott csirkét, 10 kilogramm fagyasztott tőkehalat, 10 kilogramm fagyasztott kardhalat, 10 kilogramm lepényhalat, almát, mandarint, szárított gyümölcsöt, étolajat, ecetet, cukrot és fűszereket. Azért az éj leple alatt kézbesítették az ajándékokat, hogy látványuk ne keltsen irigységet a köznépben, illetve az alacsonyabb rangú káderek soraiban – magyarázta a Dél-Koreában publikált NKDaily. Az úttörők sem búslakodhattak: ők néhány nappal korábban szép kis kvarcórákat kaptak, a japán ellenségtől származó Seiko szerkezettel.
A „legfelső vezető” születésnapja után következett a Holdújév (január 22.), a Hadsereg Napja (február 8.), illetve jön még a papa, a Kedves Vezető Kim Dzsong Il születésnapja (február 16.). A teljes téli ünnepi szezonra több tehervonat szállította Kínából az ausztrál, chilei és francia bort, orosz vodkát és skót viszkit Phenjanba.