A hivatásom abban áll, hogy a világot világosabbá tegyem – vallja a koreai-német katolikus filozófus, akinek esszékötetei egyre népszerűbbek Magyarországon. Pedig Byung-Chul Han kíméletlenül szembesít a világgal, amely szörnyeteggé tesz minket: elidőzni, összpontosítani képtelen, narcisztikus, pornó- és telefonfüggő generációk nőnek fel. A rítus eltűnése című, magyarul most megjelent könyvecske szerint az egyik lehetséges kiút „a világ újbóli varázsossá tétele”. Színvonalas modernitáskritika a sztárfilozófustól, aki Bartókot és Tarr Bélát is kedveli.

A Byung-Chul Han-hullám 2019 óta tart Magyarországon. A Typotex akkor adta ki idehaza legismertebb esszéjét, A kiégés társadalmát (Die Müdigkeitsgesellschaft, 2010 óta már húsz nyelven jelent meg), és a letisztult dizájnú filozófiakönyvecskék azóta sorra követik egymást, a műfaj mércéje szerint sikerrel. A dél-koreai születésű, évtizedek óta Németországban élő kulturális teoretikus üzenete határozott: a modern emberiség saját maga kizsákmányolója lett, mentális egészségünk katasztrofális állapotban van, ennek oka pedig elsősorban a közösségimédia-függőségünk és a nem kis részben abból következő egómániánk, figyelemzavaros és -hiányos életünk.

Byung-Chul Han – ejtsd: „Bjongcshol”, ha pedig anyanyelvén írjuk, akkor Han Byung-Chul, hiszen a magyarhoz hasonlóan a koreaiak is a vezetéknevet teszik előre – filozófiát, német irodalmat és katolikus teológiát tanult Freiburgban és Münchenben. Tudományos kinevezéseit a Bázeli Egyetem Filozófia Tanszékétől és a Karlsruhei Művészeti és Formatervezési Egyetemtől kapta, jelenleg a Berlini Művészeti Egyetemen tanít. Titokzatos figura, néhány évvel ezelőttig egyáltalán nem adott interjút, pontos születési dátumát titkolta, előéletéről nem sokat tudni. Facebook- vagy Twitter-oldala nincs, mivel szerinte ezek lélekpusztító dolgok. Tavaly Budapesten járt és tartott előadást, amit azzal indított, hogy utál utazni, általában a lakásában tartózkodik, amit nem hagy el, inkább a virágokat nézegeti, mert „csodálatos látni, ahogy a bimbók lassan megnőnek”. Szerinte a növények azért élnek olyan sokáig, akár több száz évig, mert nem utaznak. (Ugyanebben az előadásban mondta azt is, hogy szereti Bartókot, Nádas Pétert olvas, Tarr Béla A torinói ló című filmje pedig nagyon megragadta.) Han szereti a melankóliát; a CEU előadótermében – egy Nádas-esszé nyomán – arról lamentált, hogy mi lenne, ha elmenne valahova a magyar vidékre, és felakasztaná magát egy diófára.