1989. december 16-án a késő délutáni órákban egy temesvári férfiakból álló csoport leállította a villamosforgalmat a belvárosi református templom mellett, a Tőkés László kilakoltatása ellen tüntető tömegben. Egyikük felállt egy villamos ütközőjére és ezt kiáltotta: „Daniel Zăgănescunak hívnak, nem félek a Securitatetől, kiáltsátok velem: le Ceaușescuval!” Először dermedt csend ülte meg a teret. A harmadik próbálkozásra elszabadult a hangorkán, az addigi Tőkés László melletti szolidaritási demonstráció rendszerellenes tüntetéssé alakult, és hat nappal később megdőlt a kommunista diktátor hatalma Romániában. Daniel Zăgănescu most a Válasz Online-nak mesél akkori élményeiről.

– Jól tudjuk, hogy 1989-ben nem először állította meg a villamost a Mária téren?

– Így van. Három éves koromtól gyakoroltam. Éppen a református templommal szemközt laktunk egy bérház első emeletén. Amikor édesanyám nem figyelt rám, rendszeresen elszöktem hazulról, és a villamossínen álltam meg. A szomszédok riasztották anyámat, hogy Zăgănescu asszony, Daniel megint lent van, és állítja meg a villamosokat. Ahányszor sikerült elszabadulni, mindig ez történt. Aztán elköltöztünk a Mária térről, de a sors visszahozott ide, a sínekre.

– Hogy tekintettek a családjában a kommunizmusra?

– Nagyapám még a kommunista uralom előtt a Nemzeti Liberális Pártban politizált. A Képviselőház titkára volt, fiatalon meghalt. Édesapám fizikát tanított a tudományegyetemen. Mindig bömböltette a lakásban a Szabad Európa Rádiót, és nagyon nem szerette a rendszert. Ő volt a családfenntartó, édesanyám a háztartást vezette. Négy nővérem volt és egy öcsém. Miután a kétéves öcsémet a család szeme láttára halálra gázolta egy teherautó, édesanyám Isten karjaiba vetette magát. Áttért a pünkösdista hitre, és nagyon vallásos lett. A neoprotestáns egyházakat pedig üldözte a rendszer. Apámat meg is fenyegették, hogy ki fogják rúgni a tanügyből. Emlékszem, hogy beszélték otthon, mi lesz, ha megélhetés nélkül marad a család. Édesanyámat azonban nem lehetett megingatni a hitében, nem lehetett eltávolítani a gyülekezetétől.

– Volt konkrét találkozásuk a Securitáteval?

– A Securitateval nem emlékszem, a rendőrséggel igen. Egyszer édesapám Svájcban élő nővére hozott nekünk egy kötőgépet. Annak hosszú fém pálcái voltak, és úgy néztek ki mint valami antennák. Hosszú ideig ott állt a rendőrautó a tömbházunk előtt rádióantennákkal a tetején, mert azt hitték, valami adóvevő készülékünk van. Próbálták bemérni a jeleket. Apám röhögött rajtuk. De volt olyan is, hogy kétségbe esve jött haza. Azt mondta, hogy el akarta gázolni egy rendőrautó, alig sikerült félreugrania előle.