Kár a laktanyáért, de meglepetésre mégiscsak építészet született a Bem téren

forrás: kategória:

A történelmi jelentőségű Radetzky-laktanya kálváriája közel két évtizeden át foglalkoztatta a médiát és a közvéleményt. Ideiglenes és végleges védelem, bontás, pereskedés, tulajdonoscsere, a műemléki védelem törlése, kiemelt beruházás, ismét bontás: címszavakban így foglalható össze a folyamat. Amelynek végén a múlt – egy homlokzat kivételével – eltűnt, hogy helyet adjon a kortárs építészetnek. Ami a kötöttségek ellenére meglehetősen érdekes lett. Nem így kellene várost fejleszteni, de a tervező 3h építésziroda mentette, ami itt még menthető volt.

Könnyű lenne ezt az egészet utálni. Indokolt is lenne. A Radetzky-laktanya átépítésének előtörténete minden elemében rossz sztori, szinte tankönyvi példája annak, hogyan nem lenne szabad várost fejleszteni. Volt itt minden: hatósági tehetetlenség, elkésett kísérlet a történelmi érték megmentésére, majd tulajdonosváltás után hirtelen fordulat, magánérdeket kiszolgáló önkényes kormányzati döntés, műemlékrombolás.

És mégis: az eredmény leginkább ellentmondásos.

Ha onnan nézzük, mi lehetett volna, sőt minek kellett volna lennie, szomorúak lehetünk.

A sokat látott, történelmi épület értékőrző fejlesztése, érzékeny bővítése, a két utca közötti zöld átjáró és közkert – ezt szorgalmaztuk 2016-ban, amikor elődlapunkban, a Heti Válaszban részletesen foglalkoztunk az akkoriban erős indulatokat kiváltó üggyel. Hát nem ez lett.

Ám ha körbejárjuk az új házat, és elfelejtjük korábbi vágyainkat, sok minden mégiscsak tetszetős. A magas színvonalon felújított történelmi homlokzat és a mögötte rejtőző, hatalmas, de finom részletekkel teli kortárs épület egyaránt. Az utolsó fázisban az építészet mentette, ami az adott helyzetben még menthető volt. A kortárs minőség a tervező 3h építésziroda, vagyis Csillag Katalin és Gunther Zsolt érdeme. A világos keretek hiányát, a jó szabályozási környezetet, a nem magánérdekektől rángatott állami működést nyilván nem pótolhatja. A hotel különleges belsőépítészete, Marcel Wanders holland dizájner alkotása pedig tényleg olyasmi, aminek Magyarországon nincs párja. Külön világ, megosztó, vitára ingerlően izgalmas.

Hírek

Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er