„Isten szereti a biliárdgolyó-embereket” – vallja Sinkó Veronika festő- és grafikusművész
Közel harminc mesekönyvet illusztrált, grafikai munkái a népművészet dekorativitását és a középkori kódexillusztrációk színes világát idézik. Az új, őstörténeti Válasz Offline címlapján látható festmény alkotója, Sinkó Veronika kalandos életéről, a biliárdgolyó-emberekről és a bekötött szemmel hátrafelé nyilazó lovas női megfelelőjéről is mesélt.
1945 telén, amikor az orosz front elérte Budapestet és az Ipar utcai otthonuk találatot kapott, egy várandós asszony két gyerekével bekopogtatott a Gát utcai templom kapuján. A plébános, Ikvay László, a Katolikus Ifjúmunkás Országos Egyesület (KIOE) székházának igazgatója magától értetődő természetességgel tessékelte be régi barátjának családját. „Amíg az én fejem fölött van fedél, a tiétek fölött is lesz” – mondta és helyet szorított számukra a plébánián, ahol akkor már apácákat és zsidókat is bújtatott. Így történhetett, hogy a kis Sinkó Veronika a Gát utcai templomban látta meg a napvilágot. Miközben az égből bombák hullottak, édesanyja egyedül vajúdott és majdnem elvérzett, mire orvost tudtak keríteni. Amikor megszületett, egy zsidó ember, akit a templomban bújtattak, elindult egy vödörrel a kezében, hogy vizet szerezzen, amivel meg tudják mosdatni az újszülöttet. Veronka azonban mit sem érzékelt a körülötte zajló világégésből: kézről kézre adták. Amíg ott éltek, mindig volt, aki ringassa. A Gát utcai templomban rejtőzködők megmaradtak, de a két utcával arrébb bújtatott üldözötteket Salkaházi Sárával együtt elvitték és a Dunába lőtték.
Nem nehéz kiszámolni: az egykori kislány ma már közeledik a nyolcvanhoz. Üllői úti műteremlakásában lát vendégül bennünket és miközben elmeséli, születése történetét saját készítésű grafikával is illusztrálja. A képen sormintát alkotnak a harci repülők, két oldalt a lehulló bombák, alul pedig sok-sok fejfa. Minden ezzel kezdődött. Tudniillik a sormintákkal. Veronkát ugyanis az iskolában semmi más nem érdekelte, mint a rajzolás. Ha ceruza került a kezébe, sormintákkal díszítette a füzeteit. Feladta a leckét az újságíró édesapának és a gépíró anyának, akik egy hatvan négyzetméteres lakásban négy gyereket neveltek az ötvenes évek hullámverésében.