Hiába a kézfogás, jelen állás szerint megvétózzuk decemberben Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait
forrás:
kategória:
Ukrajna teljes mértékben még mindig nem hajtotta végre a Velencei Bizottság által kért módosításokat a kisebbségi nyelvekről szóló törvényen a magyar kormány szerint. Más okokból, de más tagállamok is vétózhatnak majd az uniós csúcson.
Hírek
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni”
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball