Hegedül a hóhér – Párizs várostörténetéről szóló könyv segít megérteni világunkat
„Egy városban bárhova nézünk, látjuk, amire a tekintetünk irányul, ami körülvesz, de közben érzékelhető az is, hogy amit már régen elbontottak, megsemmisítettek, és helyére került az, ami most éppen áll” – így szól Földényi F. László kritikus, irodalomtörténész A guillotine hosszú árnyéka című esszékötetének egyik kulcsmondata. Miközben nagy műveltségről tanúskodó történeteket olvasunk a nyaktiló tervezője és az azt működtető hóhér közös muzsikálásáról vagy Párizs mai arcának kialakulásáról, szinte észrevétlenül megismerjük világunk születését. Azt a szemléletet, amellyel a szebbnek, boldogabbnak, gazdagabbnak gondolt jövő érdekében semmisítjük meg azt, amink van. Recenzió.
Létezik egy francia szó, amely életstílust is kifejez. „Flâneur” (ejtsd: flánör), mondják arra a megállapodott, sokszor már nyugdíjas középosztálybeli polgárra, aki különösebb cél nélkül ráérősen sétál, gyalogol, felfedez, bámészkodik, elámul és töpreng. Csatakosan rohanó, mobilba temetkezett, sietés közben étkező, ivó, telefonáló párizsi tömegek között néha még meg-megfigyelhető a flâneur utolsó példányainak egyike. Jellemzően zakót hord (hajtókáján gyakran diszkréten ott a Becsületrend vagy más állami kitüntetés rozettája), cipője mindig tiszta. Ráérősen válogat az antikváriumban, barátságosan elbeszélget lakónegyede hentesével, pékjével, szótlanul álldogálva nézi a Szajnát, s ha csatangolását megszakítva beül egy kávézóba, még mindig nyomtatott újságot olvas. Jellemzően van nála könyv is, s ha helyet foglal valamelyik ápolt párizsi park padján, órákra beletemetkezik a kötetbe, amely – talán mondanunk sem kell – soha nem meggazdagodásról vagy az aktuális tévésztár gasztronómiai tudásáról szól. Mindenkivel tisztelettudó, barátságos, de nem bratyizik. Ismeri háza történetét, tud az utcájának nevet adó 18. századi csillagászról vagy mára rég eltűnt foglalkozásról, amilyen a kötélverő vagy a növényfestő. Elmélyülten válogat a szomszédos borszaküzlet kínálatában; stílus és mérték jellemzi.
Ritkán panaszkodik a „mai világra”, mert a kárálást közönségesnek tartja, de a képkeretezőhöz csak metszeteket és igényes nyomatokat visz.
Magatartása egyben világnézet is.