Gyerekbántalmazás-gyanú, oroszosítás – már két Fidesz-alelnökig ér a „Juli-ügy”

forrás: kategória:

A politikai szereplők a kiskorúak védelmét hirdetik – nemcsak a pedofilokkal, hanem minden gyerekveszélyeztetővel szemben. Korábban viszont Kósa Lajos és az általa vezetett korcsolyaszövetség hónapokig elodázta Gór-Sebestyén Júlia edzői működésének feltárását (egy szülői feljelentés szerint bűnpártoló módon). A témában már nyomoz a BRFK gyermekvédelmi osztálya, ennek ellenére a Fidesz másik alelnöke, Kubatov Gábor az FTC oltalma alá vonta a volt Európa-bajnokot. Mindeközben pedig a műkorcsolya-válogatott eloroszosodott, a legtehetségesebb magyarok külföldön kénytelenek edzeni, a Liu fivérek Kínát választották, a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál is válság tombol – ám Kósa Lajos a helyén van.

A Válasz Online nem sportlap, ritkán tudósítunk világbajnokságokról. Most mégis kénytelenek vagyunk felsorolni a kanadai Montréalban zajló műkorcsolya-vb magyar színekben futó indulóit. Sporton túlmutató jelentősége van ugyanis annak, hogy felnőtt válogatottunk nyomokban sem tartalmaz „őshonos” hazai versenyzőt. Tehát a nevek: Alekszandr Vlaszenko (férfi), Marija Pavlova és Alekszej Szvijatcsenko (páros), Marija Ignatyeva és Danijil Szemko (jégtánc). Utóbbi ukrajnai születésű, régóta részese az itteni korcsolyaéletnek, és igazi kakukktojás, hiszen beszél magyarul – noha egyébként másoknak is jár a grátisz nyelvtanfolyam a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől (MOKSZ). Szemkón kívül mindenki orosz illetőségű – akad, aki a szibériai Tyumenyből származott el, a többi moszkvai, szentpétervári, jekatyerinburgi –, és ahogy alább kiderül, annak is van jelentősége, hogy az első három sportoló épp a gyermekbántalmazási nyomozásban érintett Gór-Sebestyén Júlia FTC-szakosztályának tagja.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló