A közép-európai együttműködés szempontjából az elmúlt évek legpusztítóbb írása jelent meg a szoros központi kontroll alatt működő Magyar Nemzetben. Eszerint az 1968-ban szovjet parancs nyomán a Kádár János utasítására Csehszlovákiába bevonult Magyar Néphadsereg elérhette volna a revíziót. A cikk kommentálására a Válasz Online Kollai István Közép-Európa-szakértőt kérte fel, aki 2010 és 2015 között a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója volt. A kutató a cseh és szlovák sajtóban nagy visszhangot keltett írást szélesebb kontextusba helyezi és megállapítja: a magyar állam az elmúlt időkben mintha tudatosan sértegette volna szomszédait, leépítve ezzel a sokat emlegetett közép-európai együttműködés lehetőségeit. A jelenség mögött felsejlik a Horthy-korszakhoz hasonló politikai életciklus, amely magát radikalizálva sodorja katasztrofális izolációba az országot.

Budapestről az utóbbi időkben kekeckedő üzenetek szállnak a Kárpátok felé, ami mögött ott felsejlik a magyar jobboldal történelmi válságjelensége: a permanens radikalizálódás és izoláció. Orbán Viktor lassan másfél évtizede követi a dualizmus és a Horthy-kor idejének politikai életciklusát. A modern magyar történelemből ismert korszakok kezdeti stabilizációval és a hatalmi erőközpont gyors kiépítésével indulnak; a hatalommegtartás érdekében szélsőséges radikalizálódással folytatódnak; végül izolációba, végletes kisodródásba torkollnak. E sorok szerzője 2018-ban ezt a jelenséget a „magyar jobboldal átkának” nevezte.

Hogy mitől van vajon belekódolva ez a végzet a kissé leegyszerűsítve nemzetinek vagy jobboldalinak nevezhető politikai életciklusokba, arról e cikk végén szólunk. Előtte sirassuk el a 2010 után érvénybe lépő magyar Közép-Európa-doktrínát, amely így szólt: lehetőleg ne szítsunk mediatizált vitákat a szomszéd népekkel, keressük a közös pontokat és csökkentsük a kulturális távolságérzetet. Így nemcsak a közös fellépés lehetőségét teremtjük meg, de a külhoni magyar közösségek biztonságát is szolgáljuk.

Ez a „békés Közép-Európa-doktrína” már a 2015-ös migrációs válság idején háttérbe szorult, az összetartó erő a közös kulturális örökség (keresgélése) helyett a közös ellenség lett (úgymint „migránsok és támogatóik”). Ez már nem akart egy szerethető Közép-Európa lenni, inkább „lótolvajok szövetségévé” vált, ahogy akkor elhangzott.