„Úgy véljük, hogy a »mi« szenvedésünk nagyobb volt a »másikénál« és a »másik« tragédiájának elismerése szükségszerűen csökkenti a szenvedésünket. Pedig ez nem így van, a huszadik századi magyar tragédiákat nem szabad így szembeállítani egymással. A mi feladatunk az, hogy mindegyiket megismerjük és emlékezzünk az áldozatokra” – mondja Klacsmann Borbála történész, akinek Holokauszttörténetek című könyve nemrég jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a hasonló című, ezrek által olvasott Facebook-oldalból nőtt  ki, ahol a történész rendszeresen posztol levéltári kutatásokon alapuló, rövid és közérthető történeteket a vészkorszak idejéből. Mitől függött, hogy valaki tiltakozott a helyi zsidó cséplőgép-tulajdonos elhurcolása ellen vagy kiigényelte a deportáltak lakását? Miért lehetett antiszemita éle a cinkotai szódások konkurenciaharcának? Le kellett volna-e mondania Horthy Miklósnak a német megszállás után? Nagyinterjú.

– Az előszó szerint könyve „az első magyar ismeretterjesztő jellegű mű a holokausztról”. Bármelyik nagyobb könyvesbolt történelmi szekcióját ismerve nem túl merész ez a kijelentés?

– Forráskiadványokat, naplókat, visszaemlékezéseket, feldolgozásokat, szakmunkákat valóban sokat ismerünk, de tudtommal enyém az első olyan kötet, amely szaktudományos alapokon, ugyanakkor röviden és közérthetően mutat be emberi történeteket a vészkorszak idejéből. 

–  Rengeteg szakkutatás foglalkozik tehát a vészkorszakkal. Ön miért kezdett el foglalkozni a témával?

– Az egyetemen rettegtem a nyilvános szerepléstől, minden kiselőadás kínszenvedés volt, tenni akartam ellene valamit. Az egyetemi üzenőfalon találtam rá egy hirdetésre. A Holokauszt Emlékközpont által szervezett Anna Frank-vándorkiállításra kerestek tárlatvezetőket. Arra gondoltam, ez éppen nekem való, hogy leküzdjem a félelmemet. Elmentem, ott ragadtam, öt évig dolgoztam az Emlékközpontban és aztán megmaradt ez a téma. Ennél még fontosabb, hogy küldetéstudatot érzek. Javítani szeretném egy kicsit a világot magam körül, bármennyire is szépségversenyesen hangzik ez.   

– Amíg nem a világbékét szeretné elérni, rendben vagyunk.