Feljelentők vagy embermentők országa voltunk? – izgalmas könyv a holokauszt ismeretlen történeteiről

forrás: kategória:

„Úgy véljük, hogy a »mi« szenvedésünk nagyobb volt a »másikénál« és a »másik« tragédiájának elismerése szükségszerűen csökkenti a szenvedésünket. Pedig ez nem így van, a huszadik századi magyar tragédiákat nem szabad így szembeállítani egymással. A mi feladatunk az, hogy mindegyiket megismerjük és emlékezzünk az áldozatokra” – mondja Klacsmann Borbála történész, akinek Holokauszttörténetek című könyve nemrég jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a hasonló című, ezrek által olvasott Facebook-oldalból nőtt  ki, ahol a történész rendszeresen posztol levéltári kutatásokon alapuló, rövid és közérthető történeteket a vészkorszak idejéből. Mitől függött, hogy valaki tiltakozott a helyi zsidó cséplőgép-tulajdonos elhurcolása ellen vagy kiigényelte a deportáltak lakását? Miért lehetett antiszemita éle a cinkotai szódások konkurenciaharcának? Le kellett volna-e mondania Horthy Miklósnak a német megszállás után? Nagyinterjú.

– Az előszó szerint könyve „az első magyar ismeretterjesztő jellegű mű a holokausztról”. Bármelyik nagyobb könyvesbolt történelmi szekcióját ismerve nem túl merész ez a kijelentés?

– Forráskiadványokat, naplókat, visszaemlékezéseket, feldolgozásokat, szakmunkákat valóban sokat ismerünk, de tudtommal enyém az első olyan kötet, amely szaktudományos alapokon, ugyanakkor röviden és közérthetően mutat be emberi történeteket a vészkorszak idejéből. 

–  Rengeteg szakkutatás foglalkozik tehát a vészkorszakkal. Ön miért kezdett el foglalkozni a témával?

– Az egyetemen rettegtem a nyilvános szerepléstől, minden kiselőadás kínszenvedés volt, tenni akartam ellene valamit. Az egyetemi üzenőfalon találtam rá egy hirdetésre. A Holokauszt Emlékközpont által szervezett Anna Frank-vándorkiállításra kerestek tárlatvezetőket. Arra gondoltam, ez éppen nekem való, hogy leküzdjem a félelmemet. Elmentem, ott ragadtam, öt évig dolgoztam az Emlékközpontban és aztán megmaradt ez a téma. Ennél még fontosabb, hogy küldetéstudatot érzek. Javítani szeretném egy kicsit a világot magam körül, bármennyire is szépségversenyesen hangzik ez.   

– Amíg nem a világbékét szeretné elérni, rendben vagyunk.

Hírek

Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló