A fájdalmas Madonna és Orbán Viktor – egy eldobandó érem két oldala

forrás: kategória:

Popsztárok őrjöngéseivel ritkán foglalkozunk e hasábokon, az egymásnak beszólogatós bulvárcsetepaték helye ugyanis: a bulvár. A Válasz Online pedig nem az. Mégis: erről az írásról egy popsztár tehet. Igaz, már éppen egy hónapja annak, hogy Madonna megjelent a Grammy-gálán, de ami ott történt és ami utána következett, esszenciálisan mutatja meg, hol tart ma a Nyugat, mi benne a csúf – ám azt is, mi benne a szép és reménykeltő. S hogy nekünk, magyaroknak hol a helyünk benne. A tanulságok messze túlmutatnak hát a vakuvillanásnyi hisztérián. Ezeket igyekszünk levonni ebben írásban. Vélemény.

Február 5-én este a ’80-as, ’90-es évek elsőszámú popdívája lépett az idei Grammy-gála színpadára Los Angelesben. Madonna ezúttal nem énekelt, még csak nem is playbackelt, csupán jelölteket harangozott be. Mégis ő váltotta ki a legtöbb reakciót, ráadásul azonnal. A közvetítést nézők ugyanis rögtön az arca állapotán kezdték köszörülni a nyelvüket. Merthogy az szinte felismerhetetlen volt a plasztikai műtétektől. Eddig a történet persze teljesen érdektelen, ám a dilivonat nem állt meg néhány ezer kósza kommentelőnél – felpattant rá Madonna is, és elrobogott egészen a végállomásig.

„Megtiszteltetés volt számomra, hogy bemutathattam Kim Petrast és Sam Smith-t a Grammy-gálán. Eredetileg az utolsó díjat terveztem átadni, az év albumáért járót, de sokkal fontosabbnak tartottam, hogy én mutassam be az első transz nőt Grammy-gálán – ez történelemi pillanat!” – kezdte az ügyre reagáló válaszbejegyzését, majd üstöllést azon kezdett keseregni, hogy tartalmas beszéde („ami arról szólt, hogy adjunk hálát az olyan művészek rettenthetetlenségéért, mint Sam és Kim”) helyett sokan az arcával foglalkoztak. Amelyet természetesen csak a teleobjektív torzított el, ahogy bárkiét eltorzítaná. „Ismét az ageizmus és a nőgyűlölet célpontja lettem, amely áthatja világunkat. Olyan világ ez, amely nem értékeli a 45 év feletti nőket, úgy érzi, meg kell büntetnie őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyók maradnak”. De – hála az égnek – Madonna szívesen vállalja „az úttörő munkát, hogy a mögöttem álló összes nő könnyebben éljen az elkövetkező években”.

Íme: egyetlen posztban a nyugati mainstream liberális progresszió összefoglalása – amely egyúttal annak tökéletes paródiája is.

Hírek

TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.