Erős, karizmatikus pogány vezér, aki az örökké tipródó, papokhoz és a saját anyjához futó ellenfelével szemben férfiasan kiáll a nomád szabadságért, megtestesítve a gyanús Nyugattal szemben mindig stabil keleti gyökereket és a régi magyar függetlenségi – vagy ahogy ma szokás mondani, szuverenista – hagyományt. Koppány mint történeti alak ugyanakkor sokszor köszönő viszonyban sincs a (pop)kulturális ikonná vált figurával, belevetített mai képzeteink jó része pedig egyszerű fikció. Mit tudunk róla valójában? Tényleg létezhetett a magyar történelemnek egy győztes sors-alternatívája? Augusztus 20. előestéjén sorra vesszük Koppány vezér mítoszait.

Grandiózus előadás készült 2023 augusztusára, az István, a király jubileumi 40. évfordulójára. Novák Péter rendezése hagyományhűre, a közönség, pontosabban az ülőhelyek kiosztása rendhagyóra sikerült. A szervezők azt találták ki, hogy a Papp László Sportaréna egyik felét „István”, a másikat „Koppány” szektorként hirdetik meg. A nézők egy része komolyan vette a feladatot: úgy a műsor felénél a Koppány-oldal műélvezői közül többen be-beordítottak a darab emelkedett pontjain. „Éljen István fejedelem!” – szól a kórus, mire a közönségből: „PFÚÚJ! Éljen Koppány!” Asztrik kérdezi: „Akarod-e az országot atyáid igazsága szerint kormányozni?” Mire a Koppány-kórus: „NEEEM! SOHAAA!”

A rockopera 1983-as királydombi bemutatója óta közhely, hogy a Szörény–Bródy-szerzőpáros a kötelező és kiszámíthatóan elbukó antagonistánál sokkal többet alkotott Koppány személyében. Nézők tömege azonosult az erős, karizmatikus pogány vezérrel, aki örökké tipródó, a papokhoz és saját anyjához futó ellenfelével szemben férfiasan kiáll „a nép” érdekeiért, megtestesítve a gyanús Nyugattal szemben mindig stabil keleti gyökereket és a régi magyar függetlenségi – vagy ahogy ma szokás mondani, szuverenista – hagyományt. A Koppány-faktor érzékeléséhez még csak magyarnak sem kell lenni: az 1992-es sevillai bemutató után korabeli sajtóbeszámolók szerint a szöveget egyébként nem értő spanyol közönség azt skandálta, hogy Viva muerto!, azaz Éljen a halott!

Bár a mű István győzelmét elkerülhetetlennek és több szempontból szükségszerűnek állítja be, Torda táltos harcra buzdító, látomásos énekén keresztül felveti, hogy létezhetett a magyar történelemnek egy sors-alternatívája, melyben Koppány diadala után „Mohácsnál győzni fogunk”, „Rákóczi világot hódít” és „Kossuth-tal valóra válik a Duna-menti Köztársaság”.