„Erőszakos, kíméletlen rezsim” – Sólyom László az Orbán-korszakban sem maradt néma

forrás: kategória:

Az október 8-án elhunyt volt köztársasági elnökről írt temérdek nekrológ jelentős része úgy tett, mintha Sólyom László közéleti pályája 2010 augusztusában, elnöki megbízatásának lejártával véget ért volna. Mintha a Gyurcsány Ferenc országlása alatt kritikus elnök csendben maradt volna a 2010 óta tartó Orbán-korszak idején. Csakhogy ez tévedés. A Válasz Online 20 erős mondat köré gyűjtötte a volt államfő azon közéleti megszólalásait, amelyek már a Nemzeti Együttműködés Rendszerére reflektáltak. Vétóra szólította fel Áder János elnököt és közvetve lemondásra az Alkotmánybíróságot. Kockás ingben tüntetett a tanárokért, demonstrált a CEU-ért. És: vég nélkül ostorozta az alkotmányos kultúrát leépítő, a kései államszocialista időszak jogi berendezkedését visszahozó Fideszt. Sólyom Lászlót holnap temetik.

Sólyom, a rendszerváltó 

(2010. május 14.)

Nyolcévnyi baloldali kormányzás után 2010. május 14-én a kétharmados Fidesz-többségű új parlament alakuló ülésének napján két fontos és egymásnak ellentmondó politikai nyilatkozat is született. 

Orbán Viktor a rendszerváltással szemben határozta meg a saját kormányát: „A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez” – fogalmazott a kormányfő. 

A másik beszédet Sólyom László mondta; a parlament alakuló ülésén a rendszerváltás 20. évfordulójára emlékezett. Sólyom ritkán minősítette magát politikai aktornak, de itt, a kormányfő álláspontjával tudatosan szembehelyezkedve rendszerváltóként határozta meg magát. (Az volt, az MDF elnökségi tagja, az Ellenzéki Kerekasztal első ülésén a Független Jogászfórum választmányának képviseletében vett részt. Az akkor SZDSZ-es Tölgyessy Péterrel vezető szerepe volt a rendszerváltás alkotmányos alapjainak letételében.)

Hírek

Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca