Kedden a francia és a német kormány egy „független szakértők” által írt menetrendet mutatott be az EU átalakításáról. A szöveg rögtön azzal kezdődik: nagy baj, hogy még nincs eszköz a joguralomra fittyet hányó tagállamok kizárásához. Továbbá leválasztanák az eurózónát a többiekről, és bevezetnék a félig-meddig tagságot.

Van egy sürgető dilemmája az Európai Uniónak: bővülnie kellene, de a mostani szerkezetében nem bír. Bővülnie kellene, mert félő, hogy különben a balkáni országok és az egykori szovjet tagköztársaságok inkább az orosz vagy a kínai védnökséget választják. Az EU kifelé tolt külső határai erősítenék a kontinens biztonságát, csökkentenék a közeli háborúk lehetőségét. Ha pedig egyszer béke lesz, akkor Ukrajnával nem lehet majd megtenni, hogy nem veszi fel tagjai közé a szövetség. A Majdanon 2013 végén azért tört ki a forradalom, mert az akkori ukrán elnök orosz nyomásra elállt egy EU-val kötendő társulási szerződéstől. A 2014-ben elkezdődött háborúval az oroszok e nyugatos orientációért vágtak vissza. 2022-ben az unió vezetői belátták, hogy az ukránok a vérükkel váltották meg a tagságot, visszautasítani a jelentkezésüket immár nem lehet. 

És ha Ukrajnát felveszi az EU, akkor hogyan magyarázhatná el a Balkánon várakozó tagjelölteknek, hogy a háború tépte óriás jöhet, az évek óta jogot harmonizáló, egymás közti viszályaikat a tagság reményében elfojtó sokkal kisebb országok meg nem? Az EU moralizáló, értékeken alapuló, szelíd nagyhatalomként mutatkozik kifelé: a hitelével játszik, ha nem engedi csatlakozni az ezért dolgozókat. 

Ráadásul a biztonság és a morális követelmény mellett anyagi haszna is lenne a bővülésnek. Új piacot, friss munkaerőt, infrastruktúraépítési lehetőséget is nyújtana a már bent lévőknek, és ezek haszna meghaladhatja az újak finanszírozásának költségeit – talán csak Ukrajna felvétele kerülne igazán sokba, de éppen Ukrajnát a fentebb részletezettek miatt nem lehet kint hagyni.

Csakhogy két nagy probléma is van a bővítéssel: az EU mostani döntéshozatali mechanizmusai így is nehézkesek, főleg a világ többi, sokkal központosítottabb nagyhatalmához képest. Ha a mostani 27 mellé bejönne még 8-10 tagállam (ennyi tárgyal a belépésről éppen), akkor a helyzet sokak félelme szerint kezelhetetlenné válna. 

Legalább ennyire aggasztja az európai politikai elit nagy részét, hogy a 21. századi bővítési körök nyomán bekerültek a szövetségbe olyan országok, amelyek a tagság óta a demokratikus intézményeiket jelentősen meggyengítették. A tagállamok nem akarnak újabb Orbánt vagy Kaczyńskit vétójoggal felruházva az asztaluknál látni.

Az ukrajnai háborúig olyan viccek terjedtek Brüsszelben, mint ez: