A bolgárok ráraktak a gázunkra 10 eurót – maradhat?

forrás: kategória:

Akár 30 százalékkal is drágíthatja ezen a télen a magyarországi gáz árát egy új bolgár adó, amit kifejezetten az orosz gázra vetettek ki. A bolgár tranzit januártól megkerülhetetlen lesz, de egyáltalán nem világos, hogy az oroszok a magyarokkal fizettetik-e ki a különadót. Budapest tiltakozik Brüsszelben, csak sajnos olyan szabályokra és elvekre hivatkozva, amelyeket egyébként maga sem tart be. A bolgárok motivációja sem teljesen világos, és rengeteg a félrebeszélés a két ország között is. Háttér.

Rácz András, az ukrán–orosz háború kiváló szakértője szokta mondani, hogy nem tudhatunk mindent az aktuális fronthelyzetről, mert a „háború köde” sok mindent eltakar. A kifejezést Carl von Clausewitz 19. századi porosz tábornoktól kölcsönözte, és arra utal, hogy egy háborúban mindig csak korlátozott mélységben ismerjük a csatatér eseményeit és az ellenség szándékait, és az ebből adódó bizonytalanságokat muszáj figyelembe venni.

A kereskedelmi háborúk esetében is érvényes lehet ez, mert a most kibontakozó orosz–bolgár, és az ebből következő bolgár–magyar feszültség a földgáz megadóztatásáról nagyon nehezen értelmezhető történet. Annyit tudunk tenni, hogy megmutatjuk az ellentmondásokat, és bemutatunk néhány iparágban terjedő elméletet a bonyolult, ám elég nagy téttel bíró helyzetről. 

Valószínűleg a csütörtökön kezdődő EU-s csúcson is szóba kerül majd a kérdés. A brüsszeli találkozóra készülve szerda délután a bolgár miniszterelnök összehívta a tagállamok szófiai nagyköveteit, hogy elmondja nekik, szerinte az új adóval minden rendben van. Ez az az adó, amiről Szijjártó Péter azt mondta, hogy „elfogadhatatlan” és veszélyezteti Magyarország gázellátását. A Magyar Nemzet pedig egyenesen azzal a címmel közölt róla cikket, hogy „Amerikai utasításra robbantották fel a több évszázados bolgár–magyar barátságot”. 

Október 13. óta Bulgária nagyjából 10 euró/MWh adót vet ki az orosz gázra. Akkor is, ha a gázt Bulgáriában használják fel és akkor is, ha csak átmegy az országon. Ez a 10 euró nagyon sok,

Európában ezekben a napokban 50 euró/MWh az irányadó gázár, nagyjából ennyiért szállítják az oroszok is azoknak, akik vesznek még tőlük. Utóbbiak közé tartozik a magyar állami MVM is. Az MVM nagyjából 47,5 millió MWh gázt tervez Bulgária irányából vásárolni idén októbertől 2024 októberéig az orosz állami Gazpromtól. Ennyi gázon a plusz költség az új bolgár adó bevezetésével 475 millió euró, azaz közel 183 milliárd forint.

Hírek

Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca