Orbán Viktor Tusnádfürdőn a magyar nagystratégia előkészítéséről beszélt, nemrég pedig a „gazdasági semlegességet” tette meg a magyar állam vezéreszméjének. Fehér Zoltán az Orbán-kormány korábbi diplomatája, aki a neves bostoni Tufts Egyetemen szerezte doktori fokozatát és többször publikált az államok nagystratégiáiról, úgy fogalmaz a lapunknak adott interjúban: messze nemcsak kereskedelmi kapcsolatokat építünk Oroszországgal és Kínával, hanem kül- és biztonságpolitikánkat is egyre inkább a két keleti államhoz igazítjuk. Szerinte nem magától értetődő, hogy Donald Trump elnökké választása esetén a magyar kormánynak fel kellene hagynia pekingi orientációjával. Világmagyarázó nagyinterjú.

– Mi fán terem a nagystratégia?

– A nemzetközi kapcsolatok tudományában így nevezik azt a koncepciót, amellyel egy állam kijelöli legfontosabb külső és belső céljait. Egyszersmind elhelyezi magát a nemzetközi térben, illetve eszközöket rendel célkitűzései eléréséhez. Elsőként a 18-19. század fordulóján használták a fogalmat francia szerzők, a híres porosz katonai gondolkodó, Carl von Clausewitz is írt a kérdésről, de igazán a brit világbirodalom stratégái vezetik be a nemzetközi köztudatba. A hidegháborúban érthető okokból nagyobb figyelem hárult a nukleáris elrettentésre, de aztán az 1970-es évektől a nagystratégia ismét visszatért, elsősorban amerikai tudósok jóvoltából.

– Csak az elmúlt három évben dúlt egy világjárvány, Oroszország megtámadta Ukrajnát és felborult a Közel-Kelet hatalmi egyensúlya. Nem intellektuális himpellérség egy gyorsan változó világban hosszú távú stratégiákat kovácsolni?

– Viharos tengeren kell a leginkább az iránytű a hajózáshoz. Az amerikai külpolitikai gondolkodásban valóban vita zajlik az ügyben, én azok közé tartozom, akik szerint érdemes használni a nagystratégia koncepcióját, s évek óta próbálkozom megjeleníteni ezt a magyar nyilvánosságban. Nyilván a miniszterelnök tusnádi beszédében nálam némileg nagyobb hatásfokkal emelte be a nagystratégiát a közbeszédbe… Azzal egyetértek, hogy a világpolitikai események néha szinte követhetetlen gyorsasággal érik egymást, de ettől még nem árt kijelölni bizonyos nemzeti alapvetéseket – aztán persze menet közben lehet módosítani a körülmények változása fényében. Ha – teszem azt – Németországnak nincs világos stratégiája arról, kivel szeretne kereskedni, mit tart biztonságosnak és mit nem, mit akar az EU-s projekttől, akkor a külpolitikai vonalvezetés az éppen aktuális külügyminiszter személyétől függő kapkodássá alakul át.