Az elnyomó rendszer kevés, a bűnökhöz rossz minőségű emberek kellenek – Borhi László nácik és kommunisták megdöbbentő közelségéről
A Jelcin-éra oroszrajongása nyugati önbecsapás volt, Moszkva már a kilencvenes években a sztálinizmus felé kacsingatott, Vlagyminir Putyin pedig mintaként tekint a diktátor külpolitikájára – mondja Borhi László, a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora. A történészt magyarul most megjelent, A túlélés stratégiái – Élet és halál a náci és a kommunista diktatúrákban című kötete nyomán kértük interjúra. Borhi kutatásának egyik fő tanulsága, hogy a legbeszorítottabb helyzetben is lehet jó döntést hozni, a bűnök mögött pedig nem a rossz körülmény a döntő, hanem a „szar ember”.
A túlélés Terrence Des Pres író szavaival „élet extrém körülmények között”. Borhi László ezt a megfogalmazást a náci táborok világára ugyanúgy érvényesnek tartja, mint a könyve témájául választott egyéb terekre is: 1944 Magyarországára, a gettóra, a deportáltak világára, Budapest rettenetes, 1944-45-ös telére, végül Rákosi sztálinista uralmára, melyben magát a politikai rendszert kellett túlélni. Az elnyomó rendszerekben, nehéz körülmények között felnőtté váló emberek sajátos módszereket és magatartásformákat fejlesztettek ki, hogy átvészeljék a kort. A túlélés így szerzett tudománya merőben eltér a demokráciák gyakorlatától – szól Borhi egyik következtetése.
Extrém példa a könyvből Brunner Oszkár vállalkozó esete, aki a végsőkig vitte a túlélés stratégiáját: azért csatlakozott a nyilasokhoz és azért ölt, hogy védje önmagát és családját, miközben tanúvallomások igazolják, hogy azért alkalmazott zsidó embereket, hogy menedéket adjon nekik a biztos haláltól. „Akkor tehát Brunner háborús bűnös, mentőangyal vagy mindkettő egyszerre? A választ talán soha nem fogjuk megtudni” – zárul az egyik példa a több tucatból, mellyel Borhi a 20. század bonyolultságát jellemzi.
A történész 1986-ban diplomázott az ELTE történelem–angol szakán, majd 1988-tól az egyesült államokbeli Indiana Egyetemen folytatta tanulmányait. Volt a Dartmouth College vendégoktatója is, kutatott Moszkvában és Párizsban, a kilencvenes évek végétől pedig ismét Bloomingtonban oktat, közben az ELKH Történettudományi Intézet Jelenkortörténet témacsoportjának tudományos tanácsadója. A Válasz Online magyarországi látogatása közben kérte interjúra.
×××
– „Szar idők, szar emberek” – idézi új könyvében a 20. század nyomorát sűrítő bonmot-t. Majd következik a kérdés: a „szar idők” hozadéka a „szar ember”, vagy megfordítva? Végigolvasva is nehéz eldönteni, melyik volt előbb.
– A szar ember. Már szinte biztos vagyok benne.
– Miért?