Atomerőmű is épülhet a Népligetben? – akkugyárak, 2. rész

forrás: kategória:

Jelenleg gond nélkül születhetne jogszabály a Planetárium helyén felépítendő atomerőműről, csupán nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá kellene minősíteni a tervet – amit a kormány pillanatok alatt megtehet. Ezzel a példával érzékelteti Litkai Gergely, milyen módon tudtak megtelepedni az akkumulátorgyárak Magyarországon – akár környezetvédelmi engedélyek hiányában is. Itt a témával foglalkozó ZöldVálasz második része.

A ZöldVálasz Litkai Gergely és a Válasz Online együttműködésében valósul meg. Részletek itt. Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-onTuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.


Az akkumulátorgyárakkal foglalkozó ZöldVálasz második részében Litkai Gergely a gyárak környezeti hatásait járja körül vendégeivel. Ők ezúttal: Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT Egyesület aktivistája, nem mellesleg az Átlátszó újságírója, valamint Kiss Csaba környezetvédelmi szakjogász, az EMLA Egyesület ügyvédje. Míg az előző részben azt járta körbe a ZöldVálasz, hogy mit hozhat Magyarország számára az akkunagyhatalom álma (mert hozhat is), most a helyiek szempontjai kerülnek előtérbe a zajszennyezéstől a Duna szennyezéséig – valamint a magyar állam hozzáállása, ami mindig a gyár érdekeit helyezi előtérbe a lakókéval szemben.

Hírek

Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.