Ami Orbán Viktornak nem jött össze – a Fidesz nélkül fordul jobbra a Néppárt

forrás: kategória:

Bekövetkezni látszik az, amit a magyar kormánypárt korábban követelt: az Európai Néppárt konzervatív fordulatot vesz és a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette pártcsaláddal szövetkezne. Csakhogy az ukrajnai háború az európai pártpolitikát is befolyásolja, ezért esélytelen, hogy az önképe szerint a „béketábort” egyedül képviselő Fidesz a bontakozó európai jobboldali összefogás része legyen. Az új olasz miniszterelnök váratlanul ügyesen manőverezik mind bel-, mind külpolitikai téren, s gyorsan elfelejtette a Róma–Budapest „illiberális tengelyt.” Háttér.

Amikor tavaly ősszel a jobboldali koalíció nyerte az olasz parlamenti választásokat, és Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei párt elnöke lett a kormányfő, a magyar kormány háza táján örömtüzek gyúltak. Orbán Viktor régi tézise volt ugyanis, hogy az általa képviselt elvek európai győzelméhez egy nagy tagállam szükségeltetik, mert azt nem olyan könnyen nyomja le a „brüsszeli elit”. Giorgia Meloni azonban gyorsan elfelejtkezett a magyar miniszterelnökkel készült korábbi közös fotóiról – vagy rutinos politikusként neki is más a kampány és más a kormányzás. Tavaly decemberben például a többi európai uniós állam- és kormányfővel együtt ellenvetés nélkül megszavazta a Magyarországnak járó EU-források felfüggesztését.

Meloni ráadásul ma Kijevbe látogat, hogy támogatásáról biztosítsa a hadban álló Ukrajnát. Nem véletlen, hogy szombati országértékelő beszédében Orbán Viktor kormányfő sajátos zamatú szóval úgy fogalmazott: az európai „béketábor” immár csak Magyarországból (illetve a Vatikánból) áll.

Felfogása szerint tehát a megtámadott felet segítő 26 uniós tagállam és nem a nemzetközi jog szerint is agresszor Oroszország a felelős a háború elhúzódásáért. Másképpen szólva: akkor is mienk a jó irány, ha mindenki szembejön az autópályán.

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló