„Alig vártam, hogy letegyem azokat a rohadt műlábakat” − Illés Fanni építő kudarcokról, anyaságról
Lábak nélkül, sérült kezekkel, halva született, édesanyjának azt javasolták a kórházban, mondjon le róla. Ő mégis harcolt érte, hogy hazavihesse. Illés Fanni ma már paralimpikon úszónő és fiatal anya. „A kudarcaim miatt lettem paralimpiai bajnok” − mondja, de beszél a fogyatékkal élők helyzetéről, a sport hatásáról az életükben, meg persze az anyaságról is. Jenei Gyöngyvér A Szív jezsuita magazin számára készített interjúját lapjaink immár hagyományos együttműködésének köszönhetően kizárólag nálunk olvashatják az online térben.
− Milyen felkészülésben vagy most?
− Július közepén kezdődik a világbajnokság, ami kvalifikációs bajnokság is a jövő évi párizsi paralimpiára, úgyhogy nagyon fontos verseny. És mivel én szülés után vagyok, nagyon nehéz dolgom van.
− Mire vágysz ezzel kapcsolatban?
− Szerettem volna látványosabb visszatérést, mondjuk egy dobogós helyezéssel. Nem zárom ki, hogy ez lehetséges, de egyre távolibbnak tűnik. Inkább csak szeretném biztosítani a helyemet a válogatottban és a csapatban. Nem azt mondom, hogy el vagyok keseredve vagy nem vagyok motivált, egyszerűen csak látom, hogy ez a visszatérés most sokkal nehezebb, mint bármelyik, amit eddig végigcsináltam. Főleg érzelmileg nehéz, hiszen otthon hagyom a kilenc hónapos kisfiamat. Szerintem nagyon menő dolog lenne, ha támogatnák az élsportoló anyukákat abban, hogy magukkal vihessék a gyereküket az edzésre, ha lenne egy erre kialakított rész például itt, az uszodában. Mert nekem ez a munkám, és nem hagyhatok ki két évet, mert akkor jóformán befejeztem a pályafutásomat.
− Milyen érdekes, hogy amilyen élethelyzetekben találod magad, azoknak mintha azonnal az élére állnál. A mozgáskorlátozottak lehetőségeiért ugyanúgy felemelted a szavad, mint most az élsportoló anyukákért.
− Igazából én nem választottam ezt, nem toltam magam soha. Egyszerűen csak arra figyeltem fel egy idő után, hogy az emberek kíváncsiak voltak a véleményemre, meghallották, amit mondtam, és jó esetben meg is fogadták. Ez nagyon jólesik, de sokszor nehéz is. Szívesen csinálom, csak ezzel sokkal jobban kiteszem magam a konfliktushelyzeteknek, mert nem mindenki gondolkodik úgy, mint én.
Nem biztos, hogy maradéktalanul igazam van, de ha valaminek az élére állok, azt nem én tűzöm ki magam elé, hanem az ügy választ engem. Viszont az mindenképp pozitív, ha akár egy embernek is erőt ad, amit képviselek.