Világsiker magyar találékonyságból – Kürti Sándor sorvezetőt írt a mai vállalkozóknak

forrás: kategória:

Olyan erők működnek, hogy tudás nélkül is a csúcsra lehet érni, és ez nem kedvez a vállalkozói kultúrának – mondja a Válasz Online-nak Kürti Sándor, az adatmentési technológiában világszinten úttörő Kürt Zrt. társalapítója. A 76 éves, pár éve visszavonult cégvezető a késői Kádár-korban lett „startupper” testvérével, Jánossal, most pedig könyvet írt arról, hogyan kell csapatot építeni és miért érdemes visszaadni a sikerből a közösségnek. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben olyan magyarokat mutatunk be, akiknél a siker nem kapcsolatok, hanem ötlet és munka eredménye.

Hogyan lett vállalkozó? Kürti Sándor erre a kérdésre gyakran egy történettel szokott válaszolni.

– Új pápát választanak, aki megtudja, hogy a Szent Péter-bazilika harangozója analfabéta. Határidőt szab, hogy tanuljon meg írni. Bánatában a harangozó Róma utcáin lófrál. Rágyújtana, de nem talál trafikot. Arra gondol, mi lenne, ha e hosszú út közepénél nyitna egyet. Hiszen lehet, hogy más is szeretne itt rágyújtani. Így is tesz, és szépen beindul az üzlete: jön a második trafik, a harmadik, és így tovább. Egy idő után jogászhoz fordult, hogy segítsen a cégügyekben. Amikor alá kell írnia egy szerződést, kiderül, hogy analfabéta.  „Atya világ, mi lett volna magából, ha írni is megtanul?” – kérdezi az ügyvéd. „Tudja, mi? Én lennék a Szent Péter-bazilika harangozója.” Talán az én sorsom is benne van ebben a történetben – idézi fel Kürti Sándor a Libri gondozásában néhány hete megjelent új könyve, A Kürt-dosszié – A világhír titka, avagy vezess a szíveddel! bemutatóján.

Az immár nyugdíjas vállalkozó bátyjával, Jánossal alapított cége a megsérült adathordozókról való adatmentés nemzetközi úttörője volt, és a Kürt szaktudását ma is a legmagasabban jegyzik az informatikai piacnak ebben a nem túl nagy, de érdekes szegletében. Mentettek adatokat árvízben sérült szerverről, a hatodik emeletről rendőrségi razzia közben kihajított merevlemezekről, de a szeptember 11-i romok közül előkerült adathordozókról is. (Tavaly pedig az Ukrajnát ért légicsapások során megsérült informatikai eszközök megmentésében ajánlották fel ingyenes segítségüket.)

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi