A „válság” szó kínai írásjegye két részből áll. Az egyiknek a jelentése: „veszély”. A másiké: „lehetőség”. Vagyis a válságok, bár veszélyekkel fenyegetnek, egyúttal lehetőséget is jelentenek. Lehetőséget valami új megvalósulására, ami szebb és jobb a réginél. Jelen esetben egy ökologikus civilizáció kialakítására, amely a mértékletes boldoguláson, a lakóhely szeretetén, a közösségek újrafelfedezésén, a civil kurázsin, a demokrácia kiterjesztésén alapszik – véli Takács-Sánta András. A humánökológus egyetemi docens a Válasz Online-nak küldött írásában bemutatja, hogy noha mitikus, az emberiség történetében előzmény nélküli időkben élünk, tarthatatlan az ökokatasztrofista álláspont, amely szerint minden mindegy, úgysem kerülhetjük már el az összeomlást. Esszé.

És a hullámokból megérted
Hogy a sötét mindig elérhet

De a világ képzelet
Hát napot képzelj, s életet

Engem melléd, hogyha kell
Én így képzellek téged el

És a hullámokból megérted
Hogy a napfény mindig elérhet

Nézz fel

(Kátai Tamás / Thy Catafalque: Tenger, tenger)

Mitikus, az emberiség történetében előzmény nélküli időkben élünk: az évről-évre mélyülő ökológiai válság korában. Minden korábbinál nagyobb mértékben és gyorsabb ütemben alakítjuk át bolygónkat. Tevékenységeink nyomán ijesztő tempóban változik a Föld éghajlata, rohamosan csökken az élőlények sokfélesége, szintetikus vegyületek tömege kerül környezetünkbe, rengeteg légszennyező anyag terheli településeink levegőjét, a talajok termékenysége pedig több okból is csökken. Ezek az egymással is összefüggő gondok (és még néhány másik) emberek és rengeteg más élőlény életminőségét fenyegetik. Gyakran a puszta létüket is. Olyannyira, hogy a jelenlegi trendek piaci-fogyasztói civilizációnk ökológiai öngyilkossága felé mutatnak. Nem mellesleg az ökológiai válság nem is az egyetlen (bár talán a legfőbb) tünete globális civilizációnk egyre súlyosbodó krízisének.