Holnap ünnepli 100. születésnapját Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. Tevékenysége a mai napig megosztja a diplomáciával foglalkozókat: támogatói szerint azért uralkodhat újra az első világháború előtti légkör a világban, mert Washington letért a kissingeri útról, kritikusai viszont a reálpolitikai gondolkodásával párosuló amoralitást és – főként ázsiai és latin-amerikai – melléfogásait vetik a szemére. Miért van az mégis, hogy – legyen bár a koronavírus vagy az orosz–ukrán háború a téma – sokan a mai napig kíváncsiak az aggastyán külügyér véleményére? Lapunknak küldött írásában Krajcsír Lukács történész, a nemzetközi kapcsolatok elemzője, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa ered a Kissinger-rejtély nyomába.

„Ő számomra nem más, mint egy sötét és rémes alak, akinél csak [a chilei] Pinochet tábornok volt jobban gyűlölt figura” – életrajzírói szerint Gabriel García Márquez egy alkalommal így foglalta össze Henry Kissingerrel kapcsolatos véleményét. Ugyanakkor hiába álltak az ideológiai barikád két ellentétes oldalán, a kolumbiai írófejedelem viszonyulása az egykori amerikai külügyminiszterhez éppúgy hullámzott, mint a tenger. Miután az Egyesült Államok politikájának heves bírálása miatt Márquezt évekre kitiltották az országból, Kissinger nem egy alkalommal személyesen lépett közbe és intéztetett vízumot az írónak, hogy előadásokon és díjátadókon tudjon részt venni. Ezzel párhuzamosan a nemzetbiztonsági tanácsadó nem győzte dicsérni a kolumbiai férfi munkásságát, és a latin-amerikai útjain nem egy alkalommal a Száz év magányból idézett a hallgatóságnak.

Márquez hozzáállása jól szemlélteti, milyen nehéz lehet megítélni egy olyan embert, aki amellett, hogy értette és érezte a geopolitika ridegségét, a nagyhatalmi politikában rejlő amoralitásokat, a nemzetközi rendszer ingatagságát és a diplomácia finom játékszabályait, képes volt új irányokat szabni a történelem folyásának. Napjainkban Kissingernek a politikai frontvonalban eltöltött nyolc szolgálati évéről még több mint ötven év után is heves viták zajlanak. Az egyik tábor szilárdan meg van győződve arról, hogy Kissinger nélkül az Egyesült Államok aligha nyerte volna meg az (első) hidegháborút. Váratlan és kezdetben hevesen támadott diplomáciai és politikai húzásai teremtették meg azt a nemzetközi környezetet, amely később elősegítette a globalizációt vagy a szuperhatalmak közötti détente-et (enyhülést). Hovatovább, a nyugati körökben