Stadionért CT-t! – a nagy Karácsony–Orbán-csörte

forrás: kategória:

Stadionstop! – ez volt Karácsony Gergely 2019-es kampányának egyik sarokpontja, ám a kormány rendületlenül építette tovább a gigapályákat Budapesten is, mégpedig a főpolgármester hozzájárulásával. Karácsony 50 milliárd forintot kért cserébe, hogy jelszavát „stadinonért CT-re módosítsa. Végül alig több, mint a pénz fele érkezett meg, de a program így is több ezer embernek segített. Valódi áttörést a daganatos ellátásban azonban nem hozott. Karácsony csapata most olyan szakembereket állít a budapesti rákbetegek mellé, akik a kezelésüket is megszervezik. De lehet-e kórház nélkül segíteni, amikor a helyzet olyan rossz, hogy a rákbetegek akár fél évet is várakoznak a kezelés megkezdéséig? A fővárostól márpedig az összes kórházát elvették. Hogyan végződött Karácsony és a Fidesz nagypolitikai csörtéje, amiben a végső szót persze Orbán Viktor mondta ki? Háttér.

Stadionstop – 2019-ben ezzel a programmal kampányolt Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként. A politikus Baranyi Krisztina akkori ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelölttel – mai polgármesterrel – arról beszélt: a stadionépítés a lopás szinonimája, és meg fogják akadályozni, hogy a kormány újabb látványberuházásokat hozzon létre. Akkori érvelésük szerint a Puskás Ferenc Stadionban nem lehet atlétikai versenyeket rendezni, ezért cipőkanállal szeretnének beszuszakolni egy parkoló nélküli sportpályát a Csepel-szigetre. Karácsony úgy látta, ezt a pénzt az egészségügyre kellene fordítani, meghirdette hát a „stadion helyett minden kerületbe CT-t” programot, valamint aláírásokat gyűjtött a stadionépítés meggátlására. Azt ígérte, ha főpolgármester lesz, megvétózza az atlétikai világbajnokság stadionját, és az Üllői úti Fradi pályával szembeni kézilabdacsarnok felépítését is. 

Főpolgármester lett.

Ma mindkét sportlétesítmény áll. 

Hírek

Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven