„Pezsgő ellenzéki társasélet” – észrevételek Lányi András esszéje kapcsán

forrás: kategória:

„A NER hosszú évtizedében élve az ellenzékiségről vitázni – akármilyen előjellel – olyan, mint egy halott felett állva az egészséges bélműködés rejtelmeiről eszmét cserélni. Már csak Gyurcsány Ferenc időtlenül romantikus ölelése maradt nekünk” – írja Ficsor Benedek. A Magyar Hang szerkesztőjének válasza a lapunkban megjelent vitaindítóra.

Tisztelem Lányi Andrást. Irodalmi munkássága okán éppúgy, mint oktatói tevékenysége miatt, ami pedig ezeken túl is állandó csodálattal tölt el, az a fásult elmével nehezen felfogható elkötelezettsége az eleve vesztes ügyek iránt. Talán senki sem fektet annyi energiát a magyar ellenzékiség definiálásába, és így a reménytelen helyzet racionalizáláson keresztüli felmérésébe, mint ő. Harmadik utas filozófiája azonban nemcsak a háború egyre rémisztőbb tapasztalatának tükrében tűnik megvalósíthatatlannak, de még a sosem létezett békeidők közepette is inkább látszott szépirodalmi világépítésnek, mint plauzibilis politikai programnak.

Az utópia a jövőben megteremteni kívánt eszményi – vagy ahhoz közelítő – társadalom modelljét foglalja a szigorú szükségszerűségektől szándékosan eltekintő rendszerbe. Eredeti jelentése szerint „nem-föld”, vagy „nem-hely”, tehát valami olyasmi, ami sosem létezett, és az emberi meghatározottság irányából nézve sosem létezhet. Lányi Andrást egy nem-hely teoretikusaként képzelem el, amint roppant elméletalkotói magányában dolgozik az emberiség megmentéséért.

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.