„Akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi.” Ennyit tudott mondani indoklásként Marosi Beatrix tankerületi vezető a bíróságon arról, miért rúgta ki tavaly az oktatás állapota miatt polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokat. Állása mindegyiküknek nagyon hamar lett, de a hivatásukat elvesztették, és lelkileg megviselte őket, ami történt. Az elbocsátott pedagógusokkal és ügyvédeikkel beszélgettünk – egy évvel később.

Mivel máig nem derült ki, hogy a tavaly szeptember elsejével indult, gördülő jelleggel folytatott tiltakozásban december közepéig részt vevő 2018 fő közül mi alapján választották ki a tankerületek éppen azt a tizenhat tanárt, akit végül elbocsátottak, a lépés legvalószínűbb magyarázata ma is csak az erődemonstráció lehet. A megfélemlítés pedig működik, hiszen – bár akad, aki sokáig élt a polgári engedetlenség eszközével – az ilyen formában történő tiltakozás, amelyhez korában több mint kétszáz iskola csatlakozott, a kirúgások után lényegében megszűnt. Ennek nem csak az az oka, hogy sokan, akik ugyan nincsenek megelégedve a megalázóan alacsony bérekkel, az irreálisan megnőtt terhekkel és a kifizetetlen túlmunkával, hivatástudatból vagy egzisztenciális okokból nem merik kockáztatni az állásukat, de az is, hogy a sztrájktörvény után a polgári engedetlenség eljárását is igyekeztek kiüresíteni azáltal, hogy a tankerületeknél a legkülönfélébb módon elcsalták a meg nem tartott tanórák adminisztrációját. (Magyarul nem érdekelte őket, hány órán nem jutottak oktatáshoz a diákok, lényeg, hogy a dolog úgy legyen lepapírozva, hogy ne kelljen miattuk magyarázkodni. Van, akinek sztrájk jogcímen szerepelt levonás a bérjegyzékében annak ellenére, hogy polgári engedetlenségben vett részt, de olyanok is akadtak, akiknek egyszerűen nem könyvelték el az elmulasztott órákat.) Ma már tehát

polgári engedetlenséggel sem lehet felhívni a hatalom figyelmét a közoktatás problémáira, amelyeket szemmel láthatóan tökéletesen figyelmen kívül hagynak az oktatásirányítás szereplői.