„Napelemeket szeretnének a tetőre, de még tervrajz sincs a házhoz” – Kunetz Zsombor a belügy és az orvosok harcáról

forrás: kategória:

Kedd délután, sürgősségi eljárásban fogadta el a parlament fideszes többsége azt a hétfőn benyújtott indítványt, amely jelentősen csorbítja a Magyar Orvosi Kamara befolyását, elsősorban azzal, hogy eltörli a kötelező kamarai tagságot az orvosok között. Hogyan eszkalálódott idáig a helyzet, amikor a Covid után úgy tűnhetett, megnyugodtak a kedélyek? Mi lesz így a Magyar Orvosi Kamarával? Miért állandó válsággóc a magyar egészségügy? HetiVálasz podcastunkban ezekről is kérdezi Kunetz Zsombor egészségügyi elemzőt Élő Anita és Vörös Szabolcs.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-onTuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.


Mi történt a magyar egészségügyben a Kásler–Pintér minisztercsere óta, ami a mostani feszültséghez vezetett?

Hírek

Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö