A mélyben ott a lakodalmas és a Balkán – így nőtt óriásira Azahriah

forrás: kategória:

Azahriah példátlan sikerének több oka is van, de a legérdekesebb, amit ez a siker rólunk, magyarokról mesél. Sejthettük persze korábban is, hogy ha valamibe mulatóst oltunk, az mindent visz, ennyire nyilvánvalóan azonban még sosem mutatkozott ez meg. Persze igazságtalan lenne csupán lakodalmas rapként letudni a 21 éves Baukó Attila produkcióját: sokkal színesebb és érdekesebb az annál zeneileg is – akár tetszik nekünk az eredmény, akár nem. Elemzésféle a magyar poptörténelem rég nem látott, nagy pillanatának háromszor egymás után megtölti a Puskást okairól.

Tetszik a zenéje? Nem tetszik? Ez a mi szempontunkból most teljesen mellékes. Azahriah elképesztő sikerével mindenképpen foglalkoznia kell a Válasz Online-nak is. Nem csupán azért, mert ez a siker a magyar popzenében példátlan – ha nem is előzmény nélküli. Nem is csak azért, hogy elemzői szemmel vizslassuk e siker okait – merthogy több oka is van, amint erre nemsokára kitérünk. Hanem főként azért kell górcső alá vennünk most a 21 éves Baukó Attila történetét és zenéjét, mert utóbbin keresztül önmagunkról, magyarokról tudhatunk meg többet. Nem, cseppet sem Azahriah szövegek mélységére és veretességére utalunk ezzel – ilyesmiről ugyanis esetében ritkán beszélhetünk. Abból derül ki sok érdekes, ha azt vizsgáljuk, miért tetszik annyi embernek, hogy a magyar poptörténelemben elsőként három stadionkoncertet adhat egymás után, hazai pályán ugyan, de bőven ráverve a legnagyobb nemzetközi sztárokra is. Hogy a koncertjegyekért hajnali négykor kezdenek sorban állni emberek…

Amikor kicsivel több mint egy hete, az első Puskás-teltház pillanatában hallgatni kezdtük Azahriah lemezeit, hogy megértsük, mi és miért történik, rögtön beugrott: egyszer már volt nagyon hasonlóan váratlan a magyar popéletben: 1987 februárjában, amikor a 3+2 együttes adott teltházas koncertet a Budapest Sportcsarnokban, s többen voltak rájuk kíváncsiak mint Elton Johnra vagy éppen Tina Turnerre. A mulatós rockot megteremtő vajdasági formáció sikere egyrészt felfoghatatlan méretű volt (első lemezükből másfél millió példány fogyott), másrészt látszólag a semmiből jött, de semmiképpen sem felülről, a magaskultúra irányából.

hirdetés

Hírek

Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni”