Megjöttek az első Patriotok Ukrajnába – helyzetkép a 421. napon

forrás: kategória:

Elvághatták a bahmuti „élet útját”. Újabb nyugati fegyverek érkeznek Ukrajnába, de kevés a Patriot-rakéta. Az oroszok újabb lépést tettek a Wagner-csoport indirekt legalizálása felé. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 421. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerző: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski. Fordította: Zeöld Zsombor.

A legfontosabbak röviden:

  • Elképzelhető, hogy Bahmut egyik utolsó ellátási-utánpótlási vonalát – az „élet útjának” nevezett Csasziv Jar-i földutat – az oroszok elvágták.
  • Iránból újabb drónszállítmány érkezhetett Oroszországba – Moszkva növelte is a dróntámadások számát.
  • A nyugati fegyverszállítások elsősorban a légvédelem megerősítését szolgálják – de a korábban megígért fegyverzet is érkezik, lőszer mellett.
  • A júliusi vilniusi csúcson a NATO napirendjén ugyan szerepelni fog az ukrán csatlakozás kérdése, de ennél tovább a tagállamok minden valószínűség szerint nem mennek.
  • Az oroszok újabb lépést tettek a Wagner-csoport indirekt legalizálása felé, s egy másik törvénymódosítás nyomán próbálják kisebbíteni a Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyint érintő döntésének hatását.

Részletes helyzetkép:

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi