Megint nem törtek át – Franciaországban a bizonytalanság az új bizonyosság

forrás: kategória:

Az előrehozott választás első fordulója után úgy tűnt, semmi sem állítja meg Marine Le Pen pártját, hogy egyedül vagy másokkal együttműködve, de kormányt alakítson. Az Európai Unió hatalmi egyensúlyát is befolyásoló áttörés végül elmaradt, a radikálisok a dobogó első foka helyett csak a harmadikra állhattak fel. Bár a franciák jelentős részének elégedetlensége soha nem látott méretű RN-frakciót eredményezett, a többség még inkább szavaz bárkire, mint Le Penékre. Az összefogás nagy nyertese a szélsőbal, de az ország leginkább kormányozhatatlannak tűnik. Gyorselemzésünk az okokról és a várható következményekről.

Megint nem törtek át.

A francia előrehozott választások második fordulójában elmaradt a sokak által várt, sokak által félt változás: nem lesz jobboldali radikális kormánya az EU második legnagyobb tagállamának. Miután Emmanuel Macron június 9-én bejelentette a Nemzetgyűlés feloszlatását, az elinduló villámkampány alatt, majd a június 30-i első forduló után úgy tűnt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) a hatalom kapujában áll. Még az európai parlamenti választáshoz képest is erősödtek, a leadott szavazatok több mint 33 százalékát szerezték meg, a második helyen álló baloldali blokk 28, Emmanuel Macron centristái pedig 20 százalékot kaptak. Utóbbiak az elnök népszerűtlensége miatt szenvedtek (az őt támogató pártok képviselői nem is rakták plakátjaikra), a sebtében összerántott baloldali koalíció pártjai (szocialisták, zöldek, kommunisták, szélsőbaloldaliak) majdnem annyit foglalkoztak egymás szapulásával, mint a választók meggyőzésével.

Bár az első fordulót követő előrejelzések szerint az RN kicsivel elmaradt a 289 fős abszolút többségtől, a kombinációk már arról szóltak, vajon a jobbközép republikánusok megtámogatnának-e szavazataikkal egy RN-kormányt.

Úgy tűnt, hogy Marine Le Pen, akinek apja fél évszázada kezdte meg a hatalom felé való hosszú menetelést az 1974-es elnökválasztáson, a győzelem kapujában áll.

Reálisnak tűnt, hogy ma reggel már arról szólnak a hírek, az RN elnöke, a mindössze 28 éves Jordan Bardella miképpen lesz Franciaország miniszterelnöke.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.