Még több orosz gázt veszünk, pedig még „csatlóskedvezmény” sem jár rá

forrás: kategória:

Október 10-én a magyar külügyminiszter büszkén jelentette, hogy az állami MVM kiegészítő kereskedelmi szerződést kötött a Gazprommal: azaz több és olcsóbb gáz érkezik, mint ami a hatályos, 2036-ig érvényes szerződésből következik. Utánajártunk, hogy ez mennyire jó Magyarországnak. Röviden: mérsékelten.

Október 10-én járt tizenegyedik alkalommal Szijjártó Péter Oroszországban az ukrajnai invázió óta, egy olyan kormány minisztereként, amely az EU és NATO tagállamai közül a leginkább oroszbarát politikát viszi. Hogy ezt kezdik Berlinben és Washingtonban is árulásként értékelni, arról itt írtunk részletesen

A magyar kormány visszatérő indoka a különutas politikára, hogy az energiaellátás nem ideológiai, hanem fizikai kérdés, ezért is fontos, hogy a magyar kormány megtartsa a normális viszonyát Oroszországgal, hiszen gázt és olajat is főként onnan vásárolunk (ennek hátteréről itt írtunk részletesen). Legutóbbi, október 10-i oroszországi tárgyalása alkalmával Szijjártó Péter bejelentette, hogy kiegészítő kereskedelmi szerződést kötöttek a Gazprommal. Az új megállapodás alapján a három éve hatályos hosszútávú szerződésben rögzítettnél több gázt vásárolhat a magyar állami MVM, és Szijjártó még arra is utalt, hogy a plusz mennyiség olcsóbb lesz. Akkor úgy írta, hogy versenyképesebb az új ár, míg a Telexnek ebben a videóban egyenesen úgy fogalmazott, hogy az új szerződés „csökkenti a gáz átlagárát”.

Hírek

Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.