Szépen fényképezett, a néző figyelmét mindvégig lekötő kosztümös dráma lett Koltai Lajos Semmelweis-filmje. A nagy orvosi felfedezés körülményeit és Semmelweis mániákus elhivatottságát, nyomozását összességében hitelesen mutatja meg, a bécsi közeg ábrázolása azonban félrecsúszik. A mostanában készülő történelmi filmekhez hasonlóan a Semmelweis is a „nyugaton bántják a magyart” naív világmegfejtésére épül fel, pedig a valódi történelmi helyzet ennél sokkal összetettebb és érdekesebb volt. Kritika.

A Semmelweis-film nyitójelenetében két rendőr rángat be egy fiatal nőt egy közkórházba, miközben az kétségbeesetten kiabálja, hogy nem akar a halálgyárba kerülni. Hamarosan kiderül, hogy a félelme nem alaptalan: a fiatal anyák jelentős része koporsóban hagyja el az épületet. Ha 2023-ban egy magyar film a kórház és a halálgyár szó emlegetésével kezdődik, vagy később azt látjuk, hogy az intézmény mecénásának unokaöccsét intézetvezetői engedéllyel lökdösik át a vizsgán a megérdemelt bukás után, azt hihetnénk, hogy a rendező akar valamit mondani – a történelmi mozi köntösébe bújtatva – a mai magyar valóságról. A neves operatőr, Koltai Lajos rendezőként jegyzett harmadik nagyjátékfilmje azonban nem ilyen áthallásos alkotás.

A Semmelweis sokkal direktebb és egyszerűbb ennél. Szépen fényképezett, fordulatos kosztümös dráma a magyar múlt egyik kiváló alakjáról: nem több, de nem is kevesebb. És ez tulajdonképpen egyáltalán nem lebecsülendő, ha a néhány éve útjára indított nagy történelmi filmes hullám előző darabjaival, az idétlen Hadikkal és a fájdalmasan ostoba Aranybullával hasonlítjuk össze. Az a sok milliárd forint közpénz, amit a magyar állam ezekre az identitáserősítő szándékú alkotásokra elköltött, eddig a Semmelweis esetében hasznosult a legjobban (a közeljövőben várható még Petőfi- és Tatárjárás-film meg Hunyadi-sorozat is).